2010.03.30. 13:30
A nyúl visszalőtt
Az MDF feltámadt hamvaiból, és emberesen neki is ugrott a Fidesznek. Dávid Ibolyáék lerántották a leplet Orbánék valódi szándékáról.
"Az MDF az elmúlt napokban értette meg, mire vonatkozik a legnagyobb ellenzéki párt "Csak a Fidesz!" szlogenje: nem akarnak magukon kívül mást látni - fogalmazott Dávid Ibolya pártelnök keddi sajtótájékoztatóján." - adta hírűl a Hír24.
Ez egy igazán szemfüles észrevétel volt. Mosolyoghatunk is rajta egyet, de mi a Nemzeti Radikálon nem poénokat vadászunk. Ezért vizsgáljuk meg alaposabban ezt a választási jelmondatot. Valóban kétértelmű a jelentése. Egyrészt a szavazók felé közvetíti, hogy csak a Fideszre voksoljanak. Ez sima ügy. Azonban tényleg van egy másik üzenete is. Olyan "Hegylakós", "csak egy maradhat" kicsengésű ez a kampánymondat. A Fidesz eddigi ténykedése végig erre utalt, főként az elmúlt nyolc évben. Ezt az egyeduralmi törekvést igazolják a jobboldali pártok és erők felmorzsolásai, vagy beolvasztásai is. Az MDF ezt a saját bőrén megtapasztalta, tehát részükről jogos a visszatámadás. Most ezt a törekvést éli meg a Jobbik is, megfűszerezve azzal, hogy Orbánék piszkosul megsértődtek a radikális szárny leválásán. Ugye már nem is tűnik poénosnak Dávid Ibolya kijelentése ebből a szemszögből a jelmondatról?
Ha alaposan megvizsgálunk egy dolgot, akkor mindíg a mélyére látunk az álcázott felszín alatt.
Természetesen felvetődhet az állításaimmal kapcsolatban, hogy kifordítom egy egyszerű mondat jelentését. Én viszont azt mondom, hogy lépésről lépésre haladva, végig nyomon lehet követni a Fidesz ilyen irányú hatalmi törekvéseit.
2010.03.29. 14:24
Fogytán a puskapor!
Fogytán a balos, jobbközépes, liberális, demokratás, meg ilyen-olyan gittegyletes puskapor a radikálisokat lejárató kampányban.
Már csak az óvodásoknál lehet hírértéke, a Morvai Krisztinával kapcsolatos legújabb szenzációs felfedezésnek.
"Morvai az MSZP-nek dolgozott" - írja lelkesedéssel a Hír24 portál. Majd tovább folytatja:
"A Medgyessy-kormány 2003-ban egy fideszes kérdésre válaszul tette közzé, hogy Morvai Krisztina csaknem egymillió forintért adott tanácsot az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalnak. A Jobbik államfőjelöltje külsős szakértő volt a családon belüli erőszak elleni kampányban" - idézik a kormány válaszát.
Ehhez csak gratulálni lehet. A szenzációhajhászás eklatáns példája, ami különben is jellemző az egész magyar médiára. Mert mint tudjuk, az MSZP nem egyenlő az Esélyegyenlőségi Kormányhivatallal! Az egyik egy politikai párt, a másik egy kormány hivatala. Ennyire ne nézzük már hülyének az embereket!
Milyen alávalóság, hogy Morvai Krisztina szakértőként részt mert venni, a családon belüli erőszak elleni kampányban! Ez valóban antidemokratikus, mitöbb veszélyesen szélsőséges cselekedete volt. Szinte már "fasiszta" megnyilvánulás.
De nézzük csak, miről is szól ez a hír valójában! A Medgyessy-kormány egyik hivatala szerződött egy bizonyos ügyben, egy bizonyos külsős szakértővel. Ez eddig egy szimpla üzleti kapcsolat. Ebből nagyon nyögvenyelősen lehet lejáratást kicsikarni. Nem is nagyon sikerül. Bizony, a muníciójuk fogytán. Lelki szemeim előtt már látom a kínlódásuk következő termékét, amikor szalagcímen hozzák a világrengető titkot:
"Vona Gábor is volt gyerek!"
És a sok idióta ugrik majd a "hírre"!
Sebaj! Az ellenreklám is reklám!
· 1 trackback 15 komment
Címkék: kampány sajtó mszp morvai krisztina
2010.03.28. 17:21
Mi itt vagyunk!
A radikális tábor nem inog meg!
Nekünk nem kell lasszóval fogni a szavazókat. Nem kell mocskolódással csipegetni az ellentáborból. Az egymás után, lejárató szándákkal megjelenő híradások sorra nyitották fel a hezitáló emberek szemét. Már nincs értelme fasisztázni, nincs értelme sátánozni. A Jobbikot támadó beszédeken és cikkeken keresztül is érződött a félelem. Nem a kitalált bélyegektől, hanem a valós elszámoltatástól, a tényleges nemzeti politikától. Ezt a félelmet érezték meg egyre többen. Olyanok, akik nem voltak biztos pártválasztók.
Egy idő után már én is csodálkoztam a Jobbik ellenlábasainak politikai dilettantizmusán. Az időben jól elhelyezett mélyütések, valóban rombolják egy párt preztízsét. A dömpingszerű támadások azonban előbb-utóbb immunissá teszik az embereket. Ez be is jött. Valószínüleg hasonló meglepetésben lesz részük a választáson induló pártoknak, mint az uniós választások eredményhírdetésekor. A Jobbik vártnál is ígéretesebb helyezése, sokban köszönhető lesz a lejárató taktikának. A közvélemény-kutatások most is csődöt fognak mondani. Ez persze nem a kutatást végzők munkájának köszönhető. A bolsevik rendszerű lejárató ideológia, illegalitásba kényszerített rengeteg radikálist. Ezt a száműzöttséget a szavazófülkékben fogják feladni. Nem kevesen.
Tehát Mi itt vagyunk! Mi, radikálisok.
2010.03.28. 17:13
Elmélkedésre
Egy olvasónk hívta fel a figyelmemet az alábbi videóra. Nem nagyon ismerem Posta Imre munkásságát, nem olvastam könyvét, nem nagyon láttam tőle videót. Ez a videó viszont nagyon megfogott. Elképzelhető, hogy néhány dolgot illetően túlzottan paranoiás, de a lényeget tekintve igazat adok neki. Sokan ezt „összeesküvés elméletnek” nevezik, én a valóságnak. Túl sokáig próbálták meg altatni a magyar nemzetet, de végre ébredezünk. A hatalom szemében elég nagy szálkát jelenthetnek az ilyen emberek. Tessék megnézni és emészteni a hallottakat.
Akik ma elhiszik ezeket a nézeteket, általában „idiótának” vannak bélyegezve. Majd az elkövetkezendő évtized bebizonyítja, hogy kik is az igazi idióták, az agymosottak.
Nagyon hosszú az előadás, de érdemes végignézni!
2 komment
Címkék: politika magyarország világ zsidó posta imre
2010.03.27. 16:43
1/6- Rossz arány
Ezidáig senki sem állt ki a Jobbikkal szemben. Az MSZP-re, LMP-re, MDF-re valószínűleg nem sokan kíváncsiak, de a Fidesz álláspontjára annál többen. A probléma ott kezdődik, hogy ők sem hajlandóak vitatkozni a Jobbikkal. Két lehetséges oka van ennek:
A) A Fidesz ül a babérjain (nem először), nincs konkrét programja és úgy érzi, megteheti, hogy ne álljon ki a nyilvánosság elé. Ez egy pökhendi, lagymatag gondolkodásmód. Nem csak a Jobbikot nézik le ezzel, hanem a magyar választókat is szembeköpik.
B) A Fidesz nem mer kiállni vitára a Jobbikkal, mert számára kínos lenne, ha kiderülne, hogy nem is olyan hülyék azok az emberek abban a „szélsőséges” pártban.
Mindkét válasz elszomorító és egyben dühítő.
Csütörtökön a Politológus Hallgatók Országos Egyesületének konferenciáján elmaradt a hatpárti vita. Egyedül a Jobbik küldöttei képviseltették magukat a fiatalok előtt. Íme az erről készült videó:
2010.03.27. 15:29
A Jobbik is nagytakarít
A Jobbik Magyarországért Mozgalom aktivistái is nagytakarítást végeznek ezen a szeles szombati napon. A szenzációra éhes ellentáborral közlöm, ez egy klasszikus nagytakarítás. Nem a képletes mocsok kiseprése, hanem a valódi, a környezetünkben felhalmozódott szemét összeszedése, ligetek megtisztítása. Ilyen környezetszépítő munkát végzett egy csoport, többek között Tinnye község határában is.
Mielőtt bárki is a klaviatúrájához kapna, hogy mások is szépítették környezetüket a mai napon pártszimpátiától függetlenül, azokat felvilágosítom, hogy másokat nem érnek nemtelen támadások minden nap. Én tudom, hogy megrázkódtató a felismerés, miszerint a Jobbikot támogató aktivisták, szimpatizánsok szintén mindennapi, átlagos emberek. Nincs a sapka alatt szarvacska, a bakancsok vagy cipők nem rejtenek patákat. Ők sem csak szavakkal, de tettekkel is tesznek a hazájukért.
Tisztelt bármilyen nézetű, bennünket gyűlölő pártszimpatizánsok! Ma van a Föld órája. Ti is kapcsoljátok ki legalább egy órára a lelketegben égő, a radikálisokkal szembeni gyűlölködés lángját!
Szólj hozzá!
Címkék: jobbik nagytakarítás gyűlölködés
2010.03.27. 13:07
Álljunk meg egy szóra!
Figyelmes lettem arra, hogy SoDI blogjáról többen is ránk kattintottak. Mivel jómagam soha nem olvasom az ő blogját és biztos voltam benne, hogy nem vagyunk linkelve, utánanéztem miért. Az áttekinthetetlen posztok között találtam egy „érdekeset”, ami minket is érint:
4 komment
Címkék: vélemény nemzeti radikál
2010.03.26. 20:12
Morvai kerékbilincse újratöltve
Csatlakozni szeretnék a Vastagbőr, valamint Yorick mai posztjához a korrekt (és nem elvakult) hozzáállás miatt. Ismételten meg kell említenem Morvai Krisztina kerékbilincses ügyét. Hogy miért? Mert a képviselőasszony a mai nap folyamán sajnos eléggé hebegő-habogó interjút adott. Azt állította, hogy ellopták minden iratát és csak a képviselői igazolványa volt nála, amikor meg akarták büntetni. Mikor a riporter megkérdezte tőle, hogy hogyan tudott akkor jogosítvány nélkül vezetni, gyorsan rávágta, hogy az is nála volt. Be kell ismernünk, hogy valóban furcsára sikeredett a védekezése.
Viszont ismételten meg kell említenem: az ország kifosztását levezénylő politikusokkal mikor lesznek ilyen keménykezűek a „magyar” médiában? Akik súlyos milliárdok elsikkasztásáért felelősek vajon hány hasonló riportban fognak magyarázkodni/megalázkodni? Nem tartják gusztustalannak ezt a hozzáállást? Minden egyes nap azt próbálják bebizonyítani egyre alantasabb eszközökkel, hogy a Jobbik jelenti a legnagyobb veszélyt a nemzetre nézve. Mindezt teszik olyan televíziós csatornák, internetes portálok, újságok, akik nagymértékben kivették a részüket a társadalom lezüllesztéséből.
A Jobbik sem szent. Aki abban a tévhitben ringatta magát, hogy az, saját magát csapta be. Mindig is azon az állásponton voltam, hogy a politika egyetlen baja maga az ember. Ne kerteljünk: szinte mindenkiben megvan a gyarlóság. Bennem, benned, bennük. Soha a büdös életben nem lesz olyan párt, aki ne hazudna a választóinak, ne lopna közpénzeket, ne esne valamilyen bűnbe. A lényeg az arányokban keresendő. Elképzelhető, hogy a Jobbik a parlamentbe kerülésével megváltozik bizonyos szempontból. Lehet, sőt biztos, hogy nekik is lesznek sötét ügyeik. Minden pártnak voltak és minden pártnak lesznek. Nem lehet más a politika, ezt is tudjuk. Engem az érdekel, hogy egy olyan országban éljek/éljünk, ahol hagynak levegőhöz jutni, ahol nem csapnak be minden percben. Nem érdekel, ha lop egy politikus, vagy ha néhanapján becsap. A kérésünk a következő: ezt ne tegyék napi 24 órában, évi 365 napban! És én elhiszem a Jobbiknak, hogy nem így fognak politizálni, hanem minket, a választóikat, is hagynak élni!
Morvai Krisztinához egy kérésem lenne (persze ez úgysem jut el hozzá): ha valóban élni kívánt a mentelmi jogával, hirtelen felindulásból helytelenül cselekedett, akkor álljon ki választói elé és vallja be! Őszintén! Aki ez miatt fordul el tőlünk, az nem közénk való! Mutassuk meg, hogy mi a becsület és a tisztesség!
Ha pedig valóban igazat beszélt, akkor sajnálom, hogy én is kételkedni merészeltem a szavában!
Morvai Krisztina a Ma Reggelben:
2010.03.26. 11:42
Így üldözik a Jobbikot
Igen, üldözik a Jobbikot! Ez valódi üldözés, XXI. századi képletes deportálás. Nemtelen kirekesztés, megbélyegzés. A magasztos "demokrácia" megdicsőült zászlóvivői szabadon, féktelenül próbálják megalázni, bemocskolni, lejáratni az új erőt. Egy gondolatébresztő összegzés következik, a teljesség igénye nélkül.
Akik a radikálisokat üldözik:
- Azok a kommunisták, akik a rendszerváltásként emlegetett bohózat idején a mohóság kényszerétől hajtva, valamelyik "rendszerváltó" pártban vállaltak szerepet.
- Azok a pártok, amelyek az elmúlt húsz évben a parlamenti szereplésük idején tetemes adóforintokat sikkasztottak el, vagy korrupciós pénzeket vágtak zsebre.
- Azok a külföldi és hazai befektetői csoportok, amelyek korrupció segítségével jutottak állami megrendelésekhez, vagy így erősítették meg piaci pozíciójukat.
Az üldözés eszközei:
- Pártfüggő nyomtatott és elektronikus sajtó, televíziós csatornák.
- Altatott kommunista szerveződések.
- Külföldi titkosszolgálatok fedőcégei.
- Itthoni vallási szervezetek.
- Etnikai szervezetek.
Naponta új esetet ásnak elő a Jobbik politikusainak lejáratására. Hol egy régebben készült fénykép, hol egy megrendezett utcai jelenet igyekszik eleget tenni az általuk kitűzött célnak. De essen szó a valós helyzetről. A Jobbik Magyarországért Mozgalom egy erőteljes fejlődésen ment keresztül. Az EU parlamenti választások átütő sikere után, egy újabb nagy siker küszöbén áll. A képviselőjelölt állításban hátránnyal indu a Jobbik a többi párttal szemben, mivel nagyítóval keresik a gáncsoskodók a lehetséges kapaszkodókat a támadásra. Ezen kívül a húsz évvel ezelőtti választásokon nem mutogattak a pártok egymásnak hasonló képeket, mivel néhány valamikori ellenzéki figurán kívül, a legtöbben az MSZMP-ből alakultak át demokratává. Most azonban olyan politikusok állnak csatasorba és sorakoznak fel meggyőződésből a radikális oldalon, akik megélték a neoliberalista korszakot és változást akarnak. Akik a támadásokat intézik ezek ellen a jelöltek ellen, azok elegánsan elfelejtik, hogy ők is így változtattak nézetet, csak nem meggyőződésből hanem érdekből.
A hazugságok, csúsztatások áradatai a parlamenti pártként tevékenykedő Jobbikot tovább fogják ostromolni. Ez nem kétséges. Egyedül abban bízhatunk, hogy a jelenlegi "hazugságverseny" elmúltával, a radikálisok parlamenti tevékenysége felnyitja a jelenleg még kételkedők szemét, és elfordítja a megtévesztett tömegeket a hazudozó politikai erőktől.
10 komment
Címkék: hazugság jobbik üldözés
2010.03.25. 23:45
Jobbik kampányfilm 2010
Megjelent a Jobbik kampányfilmje. Egyszerű, tiszta és őszinte. Íme:
1 komment
Címkék: jobbik kampányfilm választások 2010
2010.03.25. 22:52
Morvai kerékbilincse - Írta: dr.Leg Jobbik
Tegnap napvilágot látott egy olyan hír, miszerint Morvai Krisztina mentelmi jogára hivatkozva nem akarta kifizetni bírságát. Rossz helyen parkolt, majd még Ő volt kiakadva, hogy miért akarják megbüntetni, mikor mentelmi joga van.
Ezt az erősen megkérdőjelezhető Index.hu hírportál adta le. Természetesen már húztam is a szám, kíváncsi voltam a másik fél véleményére is, mivel én és az ország nem így ismeri Morvai Krisztinát. Igazunk is lett. Morvai elmesélte mi is történt valóban:
Az Index híre hazugság, az ellenem március 24-én kiszabott parkolási bírságot a helyszínen kifizettem s a mentelmi jogomra nem hivatkoztam. Mi több, a bírságot annak ellenére fizettem ki, hogy a parkolási társaságnak – rejtélyes okból - a helyszínre küldött vezető munkatársa mindenáron arra próbált rábeszélni, hogy éljek mentelmi jogommal és ne fizessek. (Az egész mentelmi jog témát a helyszínre irányított provokátor hozta fel – sikertelenül.)
Gyalázatosnak tartom, hogy az elmúlt húsz évben politikusbűnözők sora követett el - főként a nemzeti vagyon kárára - súlyos gazdasági bűncselekményeket úgy, hogy a mentelmi joga mögé próbált bújni. A Jobbik Magyarországért Mozgalom programjának kiemelt céljai között van az ilyen cselekmények miatti elszámoltatás, valamint a politikusok mentelmi jogának megszüntetése.
Remélem ezzel az ügy véget is ért, újra próbálták támadni a Jobbikot, és Morvait, de megint mást mond az igazság...Mikor fogják megunni a mocskolódást?
Forrás: dr. Leg Jobbik
10 komment
Címkék: jobbik mentelmi jog morvai krisztina
2010.03.25. 16:00
Erkölcsre magyar!
A hangzatosnak tűnő cím nem választási jelmondat. Sokkal fontosabb annál! A vészharang kongása az erkölcs végső megsemmisülése előtt hazánkban.
Nem túlzó az aggodalmam. Csak szét kell nézni, hogy mi zajlik körülöttünk. Erkölcsi káoszt látok ahová csak nézek. A tisztelet a múlté. Az iskolák még szerencsés esetben oktatnak, de a nevelő tevékenységük már összeomlott. Közömbösség, tiszteletlenség, erőszak, kábítószer, elbutulás mindenütt. A családok széthullanak, a tanárok megveretnek, az idős embereket meggyalázzák. A földön fekvőbe belerugnak, a csöndesen megalkuvót igába hajtják, a becsület szinonímája az idióta lett.
A hamis szabadságból szabadosság lett. Beözönlött az erőszak a tucatfilmeken keresztül. Beözönlött a kábítószer, az élethez gyengék tápláléka. A tudatos elbutítás az önálló gondolkodást elsorvasztotta. A médiákon keresztül történő tömegpszichózis a társas lényből magányos farkasokat gyártott. Az egyén szabadsága mindenek felett, az elídegenítés irányítói ködfátyolként fedték el valós szándékukat. Ha már csak magaddal törődtél, akkor könnyebben átgázoltál másokon. Ezzel meg is szűnt a kapcsolódási pont az önálló személyek között. Az összetartozás helyett érdekszövetségek jöttek létre, és kezdetét vette a nemzet sorvadása.
Az erkölcs halódik. Ezért kell kongatni a vészharangot, ezért kell létrehozni erkölcsi oktatást. Újból kerüljenek az iskolák az őket megillető helyre. Megálljt kell parancsolni a népünket erkölcsileg elsorvasztó, elbutító törekvéseknek. Nemet kell mondani a társadalmat eddig megosztó politikusokra. Erősíteni kell a nemzeti hagyományok tiszteletét. Meg kell őriznünk nemzeti tudatunkat és függetlenségünket!
8 komment
Címkék: oktatás nemzet erkölcs világképem
2010.03.24. 19:52
Akik a szabadrablást támogatják
"A MEASZ- Összefogás a Demokráciáért (MEASZ) támogatja az "Éljen Nyíregyháza Független Mozgalom" kezdeményezését a Jobbik Magyarországért Mozgalom tevékenységének betiltására."
Ez olvasható a Stop hírportál oldalán. A két megnevezett szervezet (érdemes megjegyezni őket) a szokásos "fasiszta veszélyre" hivatkozva szeretné elérni, a Jobbik Magyarországért Mozgalom működésének betiltását. Mivel a Jobbik a valódi élharcosa a szabadrablást elkövetők felelősségrevonásának, ezért az országunkat kifosztó erők nem sajnálva pénzt és fáradtságot, mozgósítanak minden megvásárolható szerveződést. Még az sem tántorítja el őket ettől az álságos, hazug lejáratókampánytól, hogy szép lassan minden korrupciós ügyük kiderül. Pedig behúzott farokkal kellene sunyítaniuk, amiért szembeköpték a hazájukat, nemzetüket. Megcsalták saját választóikat, eladták az ország pénzügyi és gazdasági szuverenitását külföldi pénzügyi csoportoknak (Nagy Britannia, Izrael). Most ezek a pénzelszívó szerveződések féltik a hazánkban megszerzett (megvásárolt) pozícióikat. Elkötelezettségüket, a nagy vihart kavart izraeli katonai repülőgépek Magyarországra történő berepülése is bizonyítja. Nincs olyan európai ország, amely ilyen szintű fasisztázást finanszírozna hazánkban. Ebben egyedül Izrael érdekelt. A zsidók ilyen szintű beavatkozása hazánk belügyeibe, lassan tényleg komoly antiszemitizmust fog generálni.
Természetesen a választások után sem fognak leállni. A Jobbik parlamentbe kerülésével nem dőlhetünk hátra. Nem lehet más célunk, mint a korrupt közéleti szereplők elszámoltatásával párhuzamosan, az őket korrumpálókat is kiszorítjuk Magyarországról. Ez érdeke minden honfitársunknak, pártszimpátiától függetlenül.
Szólj hozzá!
Címkék: korrupció zsidó jobbik antifasiszták
2010.03.24. 13:42
Nyíregyházi hőzöngők
Tegnap, március 23-án a Jobbik feloszlatását követelő "valakik" demonstráltak Nyíregyházán. A televízióban sugárzott felvételeken, a hajdani zsidó deportálásokra utaló jelmondatok szerepeltek a transzparenseiken. A legmegdöbbentőbbnek a marhavagonokra utalót találtam. Valami olyan üzenete volt, hogy őket a Jobbik ne terelje marhavagonokba. Őket? Még ránézésre is, az említett vasúti eszközzel érkezhettek a megmozdulásuk helyszínére. Valóban marhavagonokba valók azok, akik arcukat adják ennek a "nácifóbiás" őrjöngésnek. (A marháktól elnézést kérek, hogy rájuk utalva említem ezeket a felvonulókat. A háziállatok természetesen nagyobb hasznunkra vannak, mint a fizetett demonstrálók!)
Bizonyára "fejlett igazságérzettel" rendelkező emberekről beszélhetünk. Ők biztosra veszik, hogy a radikálisok üldözni, mitöbb deportálni fogják őket. De hol van az a nagy igazságérzetük a szocialisták és liberálisok hazug, korrupt ténykedése láttán? Magukat demokratának nevező talpnyalók próbálnak megtenni mindent a szabad véleménynyilvánítás sárbatiprásáért, az igazságot követelő tömegek elhallgattatásáért. A hazugságokból felépített légváruk azonban kipukkant végérvényesen. A demagóg fröcsögéseiken, vergődő haláltusájukon csak szánakozni lehet. Ezek a fizetett színjátékok messziről bűzlenek.
Szólj hozzá!
Címkék: gondolatok antifasiszták
2010.03.23. 19:44
Igaz történet
Mesélni szeretnék nektek egy igaz történetet. Nem az én agyam szüleménye, nem újságban olvastam, nem pletykaként jutott a fülembe. Itt történt/történik körülöttünk.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatalember. Ennek a „derék” legénynek volt egy édesapja, aki hosszú éveken keresztül volt szülőfaluja tanácselnöke, majd polgármestere. A tanácselnök „jó” hagyományokhoz híven egész családját beültette a kicsiny falu előkelő bársonyszékeibe. Ez önmagában nem is lenne egyedülálló történet, bizony a kommunizmus így működött és a világ azóta sem változott sokat. A történet lényege nem itt kezdődik, csupán érzékeltetni szerettem volna főhősünk hátterét.
Na szóval ott tartottunk, hogy van ez a legény, akinek mai divatos kifejezéssel élve: „csak megszületni volt nehéz”. A család kezében mindig is komoly pénzek forogtak, átlag emberekhez képest kiskirályként élhettek, ennélfogva a gyerkőc élete is sínen volt. Nem szeretnék hosszú jellemábrázolást lefolytatni, mert nem tudnék valós tényeket közölni, bár ez nem is érdekes. A lényeg: a legény biza szerette a jófajta (most azt hiszed kedves Olvasó hogy borokat írok..pedig dehogy) drogokat és a gyors autókat. Száguldozott is ez a fiú serényen, betépve a sok narkótól, mígnem néhány évvel ezelőtt egy napon hatalmas balesetet okozott. Autója frontálisan ütközött egy szabályosan haladó járművel, ennek következtében az kigyulladt, vétlen sofőrje pedig elevenen bennégett.
Persze ha a kedves Olvasó csak a „boldogan éltek...” végezetű meséket szereti, akkor ne olvasson tovább.
A baleset után hosszú bírósági procedúra következett. A vétkes természetesen nem ült sokáig előzetesben, hála családjának. Mindössze annyi „hátrányba” került, hogy bevonták a jogosítványát.. Míg hosszú éveken át húzódott a tárgyalás, addig ő egy sofőr kíséretében beutazta a fél világot, de az emberek nem felejtették el, mit tett. Egy idő után fittyet hányt a tiltásra: vígan vezetett jogosítvány nélkül is. Meg is lett az eredménye: a per lezárása előtt több mint egy évvel ismételten balesetet okozott, bár akkor „csak” anyagi kár keletkezett. De legényünk nem volt rest, elfutott a helyszínről, majd egy cimborája felvállalta a büntetést (persze borítékolható, hogy nem ingyen). Természetesen mindenki számára köztudott volt, hogy ezt a balesetet is ő okozta, de a „rettenthetetlen igazságszolgáltatás” ismételten szégyenletesen járt el az ügyben és nem őt gyanúsították meg.
Nemrégiben beszélgettem a korábban balesetben elhunyt férfi gyermekével. Megdöbbentő részleteket mesélt. 4 év után lezárult a tárgyalás, a bűnöst felmentették. A család az utolsó tárgyaláson szólalhatott fel először a bíróság előtt. Beszámoltak róla, hogy többször is látták az alperest vezetni, holott köztudomású volt, hogy elvették vezetői engedélyét. A bíró erre feldühödött és védelmébe vette a baleset okozóját: „ A rendőrségnek kellett volna jelenteni a szabálysértést! Most már nem tehetnek semmit! Különben is a vádlott már megbánta, amit tett és a jogosítványát is visszakapta!”--gondolom a bírónő is kaphatott egy kis ösztönzést, de ez már csak spekuláció a részemről, nem is lényeges.
Ennyit ér egy ember élete!
„Pénz beszél, kutya ugat.”
Ezért sem szeretem, ha valaki a jogszabályokkal, a jogállamisággal és ezeknek a védelmével, betartásával csapkod. Nincs itt semmiféle igazságszolgáltatás. Budaházyt is lehet szeretni vagy utálni, de nevetséges, hogy egy ember mondvacsinált okokkal ülhet börtönben, míg emberölést elkövető emberek szabadon szaladgálhatnak és a pofánkba röhögtetnek.
Mai korcs világunkban a jog csak egy eszköz, amivel az amúgy is megtaposott embereket még jobban földbe lehet döngölni. Védelmezzük a demokráciát? Akkor a demokrácia védelmezzen minket is!