Fogytán a balos, jobbközépes, liberális, demokratás, meg ilyen-olyan  gittegyletes puskapor a radikálisokat lejárató kampányban.

Már csak az óvodásoknál lehet hírértéke, a Morvai Krisztinával kapcsolatos legújabb szenzációs felfedezésnek.

"Morvai az MSZP-nek dolgozott" - írja lelkesedéssel a Hír24 portál. Majd tovább folytatja:

"A Medgyessy-kormány 2003-ban egy fideszes kérdésre válaszul tette közzé, hogy Morvai Krisztina csaknem egymillió forintért adott tanácsot az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalnak. A Jobbik államfőjelöltje külsős szakértő volt a családon belüli erőszak elleni kampányban" - idézik a kormány válaszát.

Ehhez csak gratulálni lehet. A szenzációhajhászás eklatáns példája, ami különben is jellemző az egész magyar médiára. Mert mint tudjuk, az MSZP nem egyenlő az Esélyegyenlőségi Kormányhivatallal! Az egyik egy politikai párt, a másik egy kormány hivatala. Ennyire ne nézzük már hülyének az embereket!

Milyen alávalóság, hogy Morvai Krisztina szakértőként részt mert venni, a családon belüli erőszak elleni kampányban! Ez valóban antidemokratikus, mitöbb veszélyesen szélsőséges cselekedete volt. Szinte már "fasiszta" megnyilvánulás.

De nézzük csak, miről is szól ez a hír valójában! A Medgyessy-kormány egyik hivatala szerződött egy bizonyos ügyben, egy bizonyos külsős szakértővel. Ez eddig egy szimpla üzleti kapcsolat. Ebből nagyon nyögvenyelősen lehet lejáratást kicsikarni. Nem is nagyon sikerül. Bizony, a muníciójuk fogytán. Lelki szemeim előtt már látom a kínlódásuk következő termékét, amikor szalagcímen hozzák a világrengető titkot:

"Vona Gábor is volt gyerek!" 

És a sok idióta ugrik majd a "hírre"!

Sebaj! Az ellenreklám is reklám!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzeti-radikal.blog.hu/api/trackback/id/tr561877234

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Morvai Krisztina 1 milliós megbízása 2010.04.01. 17:36:19

Sokan tartják elég felháborítónak Morvai Krisztina a következő megbízási papíron szereplő díjazását: Bruttó 960.000 Ft, tény és való, hogy ez egy nagyon szép összeg, azonban nézzük már meg jobban ezt a papírt és gondolkozzunk már el józan paraszti éss...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.29. 22:25:11

Az első bulváros posztomnál viccből írtam 5 lehetséges témát, amivel lehetne a Jobbikot sározni. Az egyik tulajdonképpen bejött. Nekem akárki akármit mond, röhejesnek tartom, hogy csak ennyivel tudnak előhozakodni velük szemben. Ezek lennének azok a bizonyítékok, amik a Jobbik ellen szólnak? Ennyi telik tőletek?
Kerékbilincs, pornó, buziparádés-fotók?

Azért ez már a szánalmasnál is egy alacsonyabb kategória. Én nem mondom azt, hogy ezek a napvilágra került dolgok nem elítélendőek bizonyos szempontból, de továbbra is kérdem: ENNYIT TUDTOK FELMUTATNI?

Aqr 2010.03.29. 22:39:18

Van ott több is szerintem, csak azokat másra tartogatják. Amint bekerülnek a parlamentbe, ők is foghatókká válnak. Tudják, hisz pl. most Toroczkai is megmondta, ha nem váltják be ígéreteiket és kiderül, hogy a Jobbik is besározódott (hisz már jócskán felpuhult MSZMP-s és zsidó emberkékkel a vezetőség), akkor kezek, lábak fognak törni. :)

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.29. 22:49:46

@Aqr: Ezek a dolgok ki fognak derülni (már most is nyilvánosak), de az igazi harag akkor fog lesújtani, ha ők is elkezdik ugyanazt a politikát, mint a többi. Én mondtam: egy esélyt kapnak, ha nem váltják be a reményeimet, akkor tőlem mehetnek a levesbe.

Amúgy mikor érünk már el egy olyan pontra, hogy nem lesznek volt MSZMP-sek sehol? Egy nagy rossz pont tőlem, hogy ők is befogadtak ilyen nyomorutakat maguk közé. A zsidókról nem is beszélve, meg a "hitgyülis" gyerekről...

Tényleg az a baj, hogy hígul a Jobbik ÉS még egyik után a másik tárat is üríti rá a sajtó.

Omár · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.29. 23:09:09

Azért Morvai korábbi szereplései tényleg érdekesek. Már a homo-jogvédősre gondolok egész konkrétan. Azt, hogy hogy tud egy vérkommunista felesége lenni, ehhez azt hiszem senkinek semmi köze, és nem is vitatéma, de ez is érdekes vonás.

Omár · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.29. 23:09:57

@Bemmbemm: Van hitgyülis a Jobbikban??? Ezt mégis hogy rendezik a kettőskereszt alá??

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.29. 23:14:17

@Omár: Morvai egy érdekes figura a számomra. Egyrészt mond olyanokat manapság az EP-ben, amit senki más nem merne felvállalni és ezért tiszteletet érdemel, másrészt a múltjában tényleg vannak olyan sötét foltok, amik miatt néha én is húzom a szám. De ettől függetlenül közel sem ő a legvállalhatatlanabb figura a mai politikai életben. Szerintem.

(Azt hittem, hogy haragszol valamiért, időtlen-idők óta nem kommenteltél nálunk:P)

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.29. 23:16:59

@Omár: A pénzügyminiszter jelölt azt hiszem az volt.

Mondom: hígulnak! És ez nagy baj. Én jobban örültem volna a kicsit "szélsőjobboldalibb" Jobbiknak.

Nem nagyon zsidózunk mi itt, de ettől még nem szeretjük őket! És a hitgyüli számomra a zsidó kategória!

Omár · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.30. 08:11:26

@Bemmbemm: OFF: Nem haragszom én semmiért, csak a saját blogra is kevés az időm... meló van. Attól, hogy nem kommentelek, azért néha be-be nézek. Csak most volt 1 kis időm írni is.

ON: Elég szégyen. A hitgyüli veszélyesebb is talán. Betiltani való az egész. Uszítja a nemzetet egymás ellen, az emberek személyi szabadságát a végsőkig elveszik... És mellesleg néha kereszteket fűrészelnek le. Szóval nem alkuképesek.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.30. 09:27:28

A VOLT hitgyülis egy értelmes arc, a kuruc is lehozta válaszát, amiben őszintémn, meggyőzően mesélte el, hogy közösítették ki a gyüliből, amikor kinyílt a szeme.
Morvai ellenben nekem nem kóser, illetve talán nagyon is az, és nálam ez nem jópont. Az igazán elgondolkodtató nem az, amivel látszatra támadják, hanem, amivel nem.
Sarah Palin az USA ottani "radikális jobb" Teadélután mozgalma naggyűlésén pár napja mondta, hogy "Visszavesszük a hazánkat!". Ahogy a teleregényekben is vannak tipikus karakterek, úgy gyanús, hogy ez a hazavisszavevő, harcias amzonpolitikusnő típus is egy jól elsüthető karakter a háttérhatalom kezében és most világszerte felépjtenek ilyeneket. Csak elgondolkodtatóul írom, Vonában bízok, a Jobbikot próbáljuk megtartani magunknak, de Morvai nekem nem OK.

warriorseby 2010.03.30. 09:55:09

Morvai valóban nem OK...
Túl sok támadási felületet ad, ezzel a kerékbilincses dologgal is, mintha direkt rosszat akart volna...

Igazából szerintem óriási hiba volt államfőnek jelölni, mert nála megosztóbb személyiség nem sok van az országban és tapasztalataim szerint még a jobbikosokat is erősen megosztja a személye.

Pont néhány napja gondolkodtunk azon, hogy akkor kit kellett volna jelölni államfőnek és a Für Lajosra tettük a voksunkat végül.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.30. 10:31:29

@warriorseby:

Az nagyon ésszerű volt akkor, hiszen Morvai Novák útján bejelentkezett a Jobbik miniszterelnökjelöltjének, értsd: a párt vezetőjének, ezt sikerült szerencsére visszaverni és kárpótlásul kapta az elnökjelöltséget, ami ügyes húzás, mert így pártok felettinek kell lennie, nem jöhet haza Brüsszelből a Jobbik listára, tehát kiszorult a pártból. nagyon helyes. Mire a Jobbik adhat elnököt, addigra lehet jelöltet cserélni. Gondolom, most még miniszterelnököt se fog azonnal adni...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.30. 10:32:22

És Orbán nem lehetne a Jobbik elnökjelöltje? :-)

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.30. 12:21:58

@warriorseby: @Arma Gedeon2: Morvaival én jelenleg nem tudok mit kezdeni. Teljes a sötétség körülötte.

Vonát viszont messze a leghitelesebb politikusnak tartom, nem csak a Jobbikon belül.

A hitgyülibe rengetegen családostól mennek. Lehet, hogy sok emberben nem a rosszindulat munkálkodik és egy idő után látja, hogy nem jó az, amit csinálnak. Ha valóban szakítani tudnak egyesek ezzel és elismerik, hogy káros az a szervezet, akkor talán nem lehet velük probléma. Viszont felmerülhet a kérdés, hogy nem e beépített emberek? Manapság a bizalomnak nagy az ára, elzárkózik az ember mindentől. Nem szabad csodálkozni, ha csak azért vetik meg a srácot, mert hitgyülis volt.

Korábban is mondtam már, hogy kicsi ország, kevés politikus. Előbb-utóbb mindenki megfordul legalább 2-3 helyen.

Orbánt meg hagyjuk. Kezd kiakasztani, hogy nem hajlandó megjelenni sehol. Fél a saját táborától is vagy mi van?

warriorseby 2010.03.30. 14:32:11

@Arma Gedeon2: Morvai csak formailag nem párttag, de a köztudatban Ő jobbikos.

Örülnék neki ha a maradék 2 hétben valamennyire a háttérbe vonulna.

Vona sztem is nagyszerű politikus, az ő megnyilatkozásai hozzásegíthetnek a következő 2 hét mocsokáradatának a túléléséhez.

Orbán külön téma...amúgy a Szijjártó bejelentette a kampánykörútját, de a pontos dátumokat csak 1-2 nappal előtte jelentik be, ezt nagyon furcsállom.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.31. 09:27:14

Orbán fél a néptől, fél az egyenes beszédtől. Ez mindent elárul helyzetéről. Nem kedvelem, elítélem, de azt hiszem, alapvetően képben van, csak felvállalt szerepe nem engedi neki az őszinteséget. Belül azt hiszem, "Drábikos" elfogása van a gazdaságról, néha elkottyant erről ezt-azt, de a ráállított kullancsok igyekszenek belefojtani a szót. Azért lenne szép, ha a Jobbik elnökjelöltje lenne (kicsit viccelek, kicsit nem), mert akkor egyértelmű lenne, hogy a kormányfő Vona...

Bembemm, Morvai nekem nem hiteles. Egy tipikus kaméleon. Amikor a CEDAW-ban, egy ENSZ feminista bizottságban dolgozott, akkor FÉRFINAK MASZKíROZTA MAGÁT, HAJVISELETÉT, ÖLTÖZETÉT.

m.blog.hu/su/subba/image/morvai.jpg

Amikor még mindig feminista jogvédőként (teljes joggal és hasznosan!) a családon belüli erőszak szakértője volt, akkor jó feministához illően, aki elveti a "szexista" nőideált, tehát a nőies nőt, akkor egy szürke , csúnyanő verébnek öltözött és fésülködött, csak nehogy nőies legyek:

www.szivtars.hu/?id=archiv2&ard2=morvai.htm

Arról nem is beszélve, hogy akkor zsidó-liberális körökben forogva, karrierkedve mennyire "fajtajelleges" volt at arca...

Aztán eljött a nemzeti-keresztény jogvédő, a hazavisszavevő korsza, a rút feminista kiskacsából kivirult érett szépasszony-hattyú lett, az előző, "Barbara Striesandos" képhez képest hihetetlen, hogy ehhez nem kellett plasztikai műtét (de tán nem), most nem fajtajelleges, most metélt farkincázik.
A mimikri csodája, kiktől ismerjük ezt...

Hiteles???
süti beállítások módosítása