Egyszerűen nem tudok elszakadni a bulvártémáktól (ne nevessetek, nem az én hibám)! Ma reggel nézem a postaládánkat és mit találok benne? Egy Blikket. Legalábbis néhány pillanatig azt hittem, hogy egy Blikket kézbesítettek nekünk valamilyen véletlen folytán. Viszont mikor…

Érdekes hét áll mögöttünk, bár tudom, még koránt sincs vége. Több tv-műsorba is meghívták a Jobbik politikusait, ami azért valljuk be: elég szokatlan.   Az első, amire figyelmes lettem, az a Pörzse Sándorral készült vitaműsor volt az MTV reggeli műsorában. Érdekes volt…

Vannak hírek, aminek hallatán hevesebben ver az ember szíve, ökölbe szorul a keze és görcs rándul a gyomrába. Nem mehetünk el szó nélkül az ilyen események mellett. Szégyen és gyalázat, hogy ilyen megtörténhet!   Forrás: barikád.hu (változtatás nélkül)Március…

Harmadjára is nekiálltam megírni ezt a posztot a rasszizmusról. Nagyon összetett téma (ezért is maradtam ennél a rövid verziónál). Fel is vetettem Tom Bobb barátom (remélem nem sértem meg, hogy barátnak nevezem) blogján a kérdést, amire ő a következőt válaszolta szó szerint:…

Tegnap, 2010 március 15-én, volt egyik legnagyobb forradalmunk 162. évfordulója. 162 év. Hosszú idő, több emberöltő, de történelmileg röpke időszak. Bizony röpke, nem is változott sokat a világ azóta. Sőt! Bátran kijelenthetjük, hogy rosszabb körülmények közt élünk,…

Sokan ostorozzák a Jobbik közeli médiát és a napokban olyan hisztit vágtak le egy bizonyos blogon a bar!kád legfrissebb számának a címlapja miatt, hogy nem hagyhatom a témát szó nélkül. Először is tisztázzunk valamit: sok kritikát kap a nemzeti radikális oldal szinte minden…

Sólyom László aláírta a „holokauszt tagadását” tiltó törvényt. Pont. Utólag megérdemelnek egy biccentést a Szlovákok (bármilyen gusztustalanul viselkednek velünk és honfitársainkkal szemben), hogy tavaly nem engedték be ezt a szarházit az országukba. Akkor…

Bemmbemm 2010.03.08. 23:08

Kis esti kábáré

Komolyan mondom, hogy az MDF lesz a kedvenc pártom! Még a kedvem is visszatér az íráshoz ezektől a „remek” emberektől! Ne röhögjetek, komolyan mondom! Pontosabban üljetek le, igyatok egy csésze kávét vagy egy bögre forró teát, dőljetek hátra és röhögjetek velem ezen…

Lassan átkeresztelhetem magunkat dühöngő-blogra. Nem érdekes, ezt most le kell írnom. Történt ugyanis, hogy ma délután unalmamban kicsoszogtam a kertbe (lévén szép nagy kertünk van, sok vele a munka, főleg tavasszal) és elkezdtem volna tüsténkedni. Intek a szomszédnak, erre…

Bizonyára észrevetted, kedves Olvasó, hogy mostanában kevesebbet posztolok. Ennek van egy nagyon egyszerű oka: kicsit megcsömörlöttem a politikától. Ez az én esetemben azért nem egy hirtelenül jövő dolog, a több hónapja tartó szarkavarás, ami Magyarországon megy, most érte el…

A legújabb Magyar Narancsban megjelent egy szerkesztőségi cikk, aminek egy mondata és az utolsó bekezdése elgondolkodtatott. Íme a mondat:„A holokauszttagadó sem vitatkozni akar, hanem gyilkolna, ha tehetné.„Ezt kár lenne hosszasan elemezgetni. Egyszerűen undorító, hogy…

Most olyanról fogok írni, amiről kötelességem véleményt formálni, lévén hogy e blog írói is a Zsámbéki-medencében laknak. Biztosan emlékszik a kedves Olvasó is, hogy hónapokkal ezelőtt Pörzse Sándor azért lépett ki az Echo TV-ből, mert a csatorna vezetése nem engedélyezte a…

Lassan csokorba kellene szednünk az MDF, Dávid Ibolya és Herényi Károly minden ostobaságát és hülyeségét. Ez utóbbi „úriember”, Ibolyka kedvenc zsúrpubija, interjút adott a Klubrádiónak, ahol többek közt a következőket mondta:   „Az, hogy a kommunizmus…

Tudom kedves Olvasó, nem választottam túl kulturált címet. Mentségemre szóljon, hogy a célom minél több ember érdeklődésének a felkeltése volt. Manapság a homoszexualitás az egyik olyan fő téma, amiről mindenkinek van véleménye és szinte minden párt felhasználja…

Bemmbemm 2010.02.23. 09:05

Csak röviden

Tegnap megszavaztak valamit a parlamentben. Nem, nem írom le, hogy mit, mert mindenki tudja. A döglődő demokrácia koporsójába belevertek egy újabb szöget a cionisták. Nem baj, mi csak erősödünk ezzel is és eljön a nap...(mindenkinek a képzeletére bízom, hogyan fejezi be a…

süti beállítások módosítása