Nem szeretném, ha blogunk beskatulyázódna politikai-blognak. Bizony mi „nácifasisztakirekesztő” radikálisok is járunk-kelünk a világban és látunk ezt-azt. Bánatot, örömöt, szépséget, rondaságot, hihetetlent, hétköznapit, ámulatba ejtőt és unalmasat. Itt a tavasz, kizöldellt a határ, egyre erősebben melenget bennünket a napfény. Hétvége van, szüneteltetjük a hétköznapi robotolást. Egy napra, vasárnapra, egy aprócska ünnepnapra a hét végén.

Néhány nappal ezelőtt kisvárosunkba vándorcirkusz érkezett. Nosza neki gondoltam, kedvesemmel ellátogatunk egy előadásra. Gyerekkoromban szüleim sokszor elvittek minket testvéremmel a Fővárosi Nagycirkuszba. Egy kisgyereknek elképesztő látvány a hatalmas térben, a szédítő magasságokban a légtornászok könnyed mutatványa, az állatidomár játéka a vadmacskákkal, a lovas magánszáma az idomított telivérekkel vagy éppen a késdobáló elképesztő mutatványai.

Idősödő szemmel persze másként látja az ember ezeket a mutatványokat, gondolnád, kedves Olvasó. De NEM! Ma délután ültem a székemben, mint egy taknyos gyerek és ámulva néztem az előadást. Persze más volt ez, mint a „nagycirkusz”, nem volt csillogás, pompa, elképesztő fényeffektek, de volt az egésznek valami varázsa.

Kétezer forintba került egy jegy. Sokan morogtak az árakon, becsmérelték a felvonultatott állatokat, kinevették a mutatványosokat. Én csak annyit tudok mondani, hogy le a kalappal a cirkuszosok előtt! Volt szerencsém beszélgetni az ősz halántékú igazgatóval. Megkérdeztem, hogy van e értelme a mai világban ezt csinálni, hogy megéri e a befektetett munka? Azt válaszolta, hogy: „nem, de ehhez értünk, mást nem tudnánk csinálni”. És valóban! Az előadás közben rájöhettünk, hogy egész családok élnek ebből a munkából. Az apuka, anyuka, a gyerekeik a 15 éves leánytól a 3 éves kisfiúig mind kivették a részüket a munkából. Mindenki legalább 2-3 számban mutatta be tudását, többször átöltözve a számok között.

A sátron, a gépparkon, az embereken már látszódik, hogy nem ma kezdték a szakmát. Sok tárgy és sok munkatárs már hosszú évtizedek óta rója az országutat, hogy minden héten más és más helyen lépjenek fel. Utazás, sátorállítás, előadások, sátorbontás. Nekünk egy csoda, nekik valószínűleg egy ugyan olyan monoton élet, mint bármelyik másik átlagemberé.

Nem értem, hogy egyesek miért sajnálják a pénzt ezekre az előadásokra. Kétezer forint! Sokan napi szinten hagynak ennyit a McDonald's-ban, heti szinten a multiplexekben vagy péntek esténként a helyi kocsmában néhány korsó sörért. Ne sajnáljuk tőlük és magunktól ezt az összeget! Mi egy élménnyel leszünk gazdagabbak, őket segítjük néhány forinttal. Hidd el nekem, kedves Olvasó, hogy szükségük van rá, megérdemlik! Egy olyan világot képviselnek, ami lassan, nyomorúságosan eltűnik a Föld színéről. Eltűnik, mert erre a kincsre sem vagyunk képesek vigyázni csakúgy, mint sok másikra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzeti-radikal.blog.hu/api/trackback/id/tr21986649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.10. 21:40:40

Nem tudom miért van, de én valahogy nagyon nem bírom a cirkuszokat...

Ettől még van igazad van. :) Jó poszt!

Ja, és náczi!!!

Aqr 2010.05.10. 23:56:43

Kiskoromban mindig engem választottak ki a cirkuszosok valami hülyeségre. :D
süti beállítások módosítása