A világhálón, közelebbről a PressTV portálján jelent meg az a megdöbbentő CIA tanulmány, amely Izrael fennmaradását kétségbe vonja a következő 20 esztendőben.

A tanulmány feltételezése szerint az összes palesztin menekült visszatelepül a jelenleg elfoglalt területekre, és új, egységes állam jön létre. Ezzel egyidőben körülbelül másfél millió izraeli be-, illetve visszatelepülésére lehet számítani Oroszországba és Európába. Ezt a folyamatot gyorsítja az olaj fogyása és az elsivatagosodás is, ami Izrael lakhatatlanságához vezethet. A megjelent hír kommentjei között található egy érdekesség. Egy Alexander nevű hozzászóló állítása szerint az izraeli kivonulás egyik célállomása Magyarország, az izraeli iskolákban már magyarul tanítják a gyerekeket.

Ez a hír komolyan elgondolkodtató, és magyarázatul is szolgálhat bizonyos hazai jelenségekre. Először is alátámasztja, hogy a radikákisok nem kitalációkkal dobálóznak akkor, amikor izraeli gyarmatosítást emlegetnek. Ezért lett fasiszta, antiszemita minden nemzeti radikális. Ezért akarják tűzzel-vassal meggátolni a Jobbik előretörését. Eddig csak mesének, lázálomnak, náci propagandának minősítették a radikálisok ellenfelei a "zsidó gyarmatosítás" elméletet. Azt szerintem kijelenthetjük, hogy a Jobbik nem befolyásolhatta a CIA tanulmány elkészítését. Mivel a nemzeti radikálisok ellenzéke a demokrácia nevében szónokol, fogadjuk el hitelesnek a demokrácia fellegváraként nevesített USA- ból származó tanulmány tartalmát.

De ne is érjük be ennyivel. Játszadozzunk egy kicsit. Rakosgassuk össze az elmúlt időszak mozaikjait. Vegyük például népességünk fogyását az utóbbi években. Persze ezt több dolog is befolyásolhatta, ezért nem teszek felelőtlen kijelentéseket. Az viszont tény, hogy népességünk fogyása lehetővé teszi betelepülők fogadását. Példaként említeném még a sokat hangoztatott izraeli felvásárlást. Mára különböző kimutatások készültek a hazánkban jelenlévő zsidó tőke nagyságáról. Ezekkel csak egy baj van, nem az izraeli magántőke szerepét vizsgálták. Nem térképezték fel a tömeges lakásvásárlásokat, amelyek természetesen nem izraeli állampolgárok nevével történtek. Csak két példa arra, hogy hogyan illeszkednek bele az elmúlt évek történései a tanulmányban közzétett folyamatokba.  

Ez csak egy játék a gondolatokkal. Mindenre van másik magyarazát, de ez is egy valós lehetőség. Magyarország valóban lehet egy izraeli kivonulás egyik célállomása. Most lehet fujjolni! 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzeti-radikal.blog.hu/api/trackback/id/tr921942817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aqr 2010.04.22. 16:17:00

Ez egy egyéves cikk egyébként. És igen, tudható, hogy tömeges zsidó betelepítésre készültek/nek, többek közt Posta Imre is ezt szajkózza idestova 1 éve.

Egyébként szerintem több okból nem fog megvalósulni nagyobb tömegekkel: egyrészt Izrael be lesz áldozva, valószínűleg Irán atomot szór rájuk. Néhány hónapja volt hír, hogy tömegsírokat építgetnek Izrael szívében. Másik pedig, hogy a menekülteket itt is csak a pokol fogja várni, mert sem az oroszok, sem a magyar ellenállók nem fogják hagyni, hogy itt egy újabb zsidó-állam jöjjön létre. Aztán persze bármi lehet.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.04.22. 17:14:15

@Aqr: Na azt nem is fogjuk hagyni.

A nagyja Amerikába fog utazni valószínűleg.

Az nem kérdés, hogy Izrael meg fog semmisülni a saját politikájuknak és fajgyűlöletüknek köszönhetően. Irakkal és Afganisztánnal sem bírnak az amcsik, Irán az bedarálja őket, mint a szél. Izraelt pedig eltörlik a föld színéről. Megérdemlik.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.23. 13:19:10

Én azért ezeket a vadabb forgatókönyveket kellő rátartással kezelem, persze nem zárható ki semmi. Izrael arab- szomszédság- és biztonságpolitikája nettó hazárdjáték, amiben bőven benne van a bukás lehetősége.

Két dolog valószínű. Egyrészt ha támadás éri Izraelt, amit hagyományos fegyverzettel nem tudnak leverni, tuti ők is atomot vetnek be. Akkor leírhatjuk Iránt is. Másrészt: ha a magyar kormányban valóban magyarok lesznek, ami a köv négy évre biztosra vehető, nem valószínű, hogy egy tömeges betelepüléshez hozzájárulnak - főleg nem, ha ez egy későbbi államalapítás szándékával történik.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.23. 13:21:41

Valahol olvastam, hogy a zsidóknak valami 160 körüli bombájuk van. Ha az 1 bomba / város arányt vesszük, azzal teljesen kinyírhatják az irániakat.

Aqr 2010.04.23. 13:47:48

Magyar kormányban magyarok? Kikre gondoltál? :D Martonyi? Pintér? Kósa? Orbán?

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.04.23. 14:39:21

@mefisto: És szerinted a világ szó nélkül hagyná, hogy Izrael atomokat szórjon bármilyen országra?

Ha ezt a zsidók megengednék maguknak, akkor lenne a számukra igazi holokauszt, ami után egy sem maradna a föld színén.

Az atom elrettentő fegyver, ahhoz, hogy bevessék, nagyon nyomós indokok kellenek. A Japánra ledobott 2 atom "csak" demonstráció volt. Valószínűleg nem véletlen, hogy viszonylag kicsi városokra dobták le őket és nem többmilliós metropolisokra. Azzal nem megnyerték volna a háborút, hanem mára valószínűleg nem lenne Amerikai Egyesült Államok.

Az a baj, hogy már többször is bebizonyosodott, hogy a Fidesz is a zsidók egyik kitartott pártja. Izraellel szemben ők is meg fognak hunyászkodni, ez nem kétséges.

Nagyító · http://koncmester.blog.hu 2010.04.24. 02:57:45

@mefisto: A Fidesz nem lehet Magyar, mert az izraeli Likud testvérpártja. Nem én találtam ki, Orbán Viktor mondta. Viszont úgy érzem, hogy ha izrael a kipusztulás szélére kerül, akkor abból tényleg 3. világháború lesz.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.24. 11:15:27

@Bemmbemm: "És szerinted a világ szó nélkül hagyná, hogy Izrael atomokat szórjon bármilyen országra?"

Konkrétan: igen. Az USA-nak nem lenne érdeke beavatkozni, a nyugati NATO tagországok még a keleti tagállamok védelmében sem avatkoznának be, nekünk meg van vagy kemény három gyalogos zászlóaljunk.

Nyilván születne egy elmarasztaló határozat a Biztonsági Tanácsban, meg megszavaznánk pármillárd dollárt humanitárius segítségre.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.24. 11:22:26

@Bemmbemm: "Az a baj, hogy már többször is bebizonyosodott, hogy a Fidesz is a zsidók egyik kitartott pártja. "

Nyivák Tömlőke féle kurucos urban legend. Valóságtartam: 0%.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.04.24. 12:58:37

@mefisto: "Konkrétan: igen."

Ne beszélj már hülyeségeket! Atommal teleszórni egy országot a világ pedig tétlenül nézi? Ne legyél már ennyire naiv! Hogyne lenne érdeke az USA-nak beavatkozni? Izraelt valószínűleg földbe taposnák az arab államok az USA nélkül. Meg sem fordult Izrael fejében, hogy az USA nélkül támadjanak. Kész öngyilkosság lenne. Mi is benne vagyunk ebben a szar NATO-ban csak azt nem kellene elfelejteni, hogy minket is addig védene egy esetleges konfliktus alatt a többi tagország, amíg a saját nemzetük nincs veszélyben. Utána maradnánk itt a 20 000 fős honvédségünkkel a szarban.
És ne felejtsd el, hogy létezik egy Oroszország nevezetű baszottnagy állam! Ha az ő határaik mellett nekiállna Izrael vagy az USA atomot szórni, akkor nem kétséges, hogy ők is beszállnának a küzdelembe és nem a zsidók oldalán! Jelenleg ők is arra törekednek, hogy ne legyen atomfegyvere Iránnak és elkerüljék az ebből fakadó konfliktust. De ha orvul lebombáznák azt az országot, akkor vége lenne a dalnak.

Te komolyan gondoltad, hogy határozatokkal marasztalnák el egy 60 milliós ország kiirtása miatt Izraelt? Nem pár ezer palesztinról van szó.

"Nyivák Tömlőke féle kurucos urban legend. Valóságtartam: 0%. "

Azért ennyire nem érdemes védeni a Fideszt. Van bőven vaj a fülük mögött. Egyáltalán nem legenda az, hogy gazdaságilag függünk a zsidóktól. Miért rohan minden párt delegációja állandóan Izraelbe? Mindegy, hogy Viktor, Gordonka vagy Fletó van, de állandóan ott kell jópofáskodniuk.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.04.24. 13:00:01

@mefisto: És ne felejtsd el, hogy Afganisztán és Irak lerohanásának az olajon kívül volt még egy nyomós oka. Nézz rá a térképre, hogy melyik országot ölelik körbe ezek az államok.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.24. 15:10:15

A nemzetközi színtéren a politika kőkeményen a cinikus önérdekre épít, minden más csak kamu. Simán kinézem, hogy ha egy izraeli háborús agresszió nem sért nagyhatalmi érdekeket, akkor meg sem mozdulnának. Libanon 2006-os megtámadásakor is mindössze annyi volt a reakció, hogy mindenki mentette a saját állampolgárait. Pedig nemzetközi jogi szempontból az vasagon háborús agresszió volt. Persze ha mondjuk a ruszkik érdekeit sértené, akkor támadnának - ugyanúgy, ahogy két éve Grúziában.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.24. 15:19:33

Nem védem a Fideszt, megvédik azok magukat. Ők sem hófehérek, tény. Fennáll egy asszimetrikus kapcsolat Izraellel, tény. Időközönként tárgyalnak Izraellel, tény. De a következtetés, hogy a Fidesz a zsidóknak dolgozik, színtiszta marhaság. Izrael ugyanolyan nemzetközi szereplő, mint a ruszkik vagy a sárgák. Nem kell őket szeretni, de egy minimális kapcsolatot illik fenntartani.

Gondolom, azt te is látod, hogy a jobbik kuruc szárnya előszeretettel zsidóz le mindenkit, aki neki nem tetszik (zsidesz, egyebek). Ez az SZDSZ taktikája átcsomagolva: szerintük mind antiszemiták voltunk, a kuruc szerint a jobboldalon a Jobbikon kívül mindenki zsidóbérenc. Bizonyíték nuku, ekkora erővel én is terjeszthetném, hogy Vona egy szlovákbérenc, mert homoszexuális kapcsolatot ápol a Slotával.

Nem mellesleg ennek köszönheti a Jobbik, hogy a vezetői belemanőverezték egy karanténba, amiből elég macerás lesz kijönni.

Aqr 2010.04.24. 15:24:21

mefisto, nézz körül egy kicsit a világban és a történelemben. Ennyit tudok hozzátenni.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.24. 15:46:49

@Aqr: Én meg semmi egyebet nem tudok hozzátenni. :)

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.04.24. 18:27:57

@mefisto: A Fidesz vonalat hagyjuk. Lehet, hogy igazad van, lehet, hogy nem. Mindegy, a helyzetünkön nem változtat: szarban van az ország. A Zsideszezést és azt a fajta kretén hozzáállást én sem szeretem, de ezt tudod.

Az Irán elleni agresszióval kapcsolatban: ne hasonlítsuk már Libanon megtámadását egy esetleges Iránnal szembeni atomtámadással. Viccnek is rossz. Ami Irán ellen készülődik, az példátlan az utóbbi évtizedekben. Megtámadni egy békés országot, ahol legitim kormány van, tehát nem lehet "antidemokratikusnak" sem nevezni őket, egyszerűen szégyen. 60 millió síita muzulmán. Kemény dió, én nekik szurkolok!

A ruszkik érdekeit sértené, mert lassan az egész déli orosz határ USA irányította országokból áll.

Aqr 2010.04.24. 20:59:32

Irán már 70 millió fölött jár lakosságilag. Gyakorlatilag egy Németországnak felel meg, és a hadsereget is jórészt fejlett orosz és kínai fegyverekkel szerelték fel. Tényleg nem lenne könnyű dió.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.24. 21:44:48

@Bemmbemm: @Aqr: Nem azt mondom, hogy Irán - egy totális nukleáris "első csapás" alkalmazása kivételével - nem tudna és akarna védekezni. Azt mondom, hogy egyrészt az izraeli polelit kellően önfejű, hogy belemenjen egy ilyen kalandba, a nyugati polelitek meg kellően cinikusak, hogy ne tegyenek ellen semmit.

Lehet, hogy egyes politikai vezetők iszonyat sötétnek néznek ki, de a gyakorlat azt mutatja, hogy még ennél is sötétebbek. Szaakasvili és betámadta Dél-Oszétiát, azt nagyon megszívta. Ha Putyin nem állítja meg a ruszki haderőt, ma már nem lenne Grúzia, csak egy nagyon hosszú napirend az ENSZ BT-ben.
süti beállítások módosítása