2010.02.15. 17:42
Februári reggel
Halk léptek verik fel a téli reggel szokatlan csendjét. Egy emberforma árnyék kúszik végig a házak falain, fürdőzve az erőtlen, de mégis szívmelengető napfényben. Az árnyék gazdája szapora léptekkel közelít a kapualjhoz. Szellő lengeti ballonkabátját, kalapja is félre-félre csúszik. Léptei lelassulnak és bátortalanul megtorpan a bejárat előtt. Lassan megfordul. Szemei az utcát fürkészik, óvatosan tekint körbe, de két serénykedő utcaseprőn kívül nem lát senkit. Arca egy pillanatra kisimul, ledobja magáról a nyugtalanság ráncait. A keze felemelkedik és megnyomja a kapucsengőt. Egy pillanatnyi csend következik. Szemei mozgolódást észlelnek a ház ablakában. A függöny lassan félrehúzódik és megjelenik az ablakban egy gyermek. A férfi a kapualjból integet neki, arcára mosolyt erőltetve. A gyermek mögött hamar megjelenik édesanyja, aki gyorsan, ám mégis gyengéden hessegeti odébb az apróságot. Az asszony szemlátomást néhány pillanat alatt felismeri a kapuban várakozó embert. Szemöldökét összehúzza és bosszús tekintettel leereszti a redőnyt, ami hangosan koppan a párkányon. A férfi összerezzen. Arcára kiül az értetlen csodálkozás. Rövid tétovázás után ismét körbenéz és konstatálja, hogy időközben az utcán megjelent néhány munkába igyekvő ember. Kabátja gallérját feltűri , kalapját még jobban a fejébe húzza, majd fejét a járdára szegezve ismételten elindul. 20 méter megtétele után magáll. Megérkezett a következő kapuhoz. Karja ismét határozatlanul emelkedik a csengő felé, de hirtelen visszarezzen és hideg kezei visszatáncolnak a zsebébe. Egy kis ütött kopott matrica és egy filccel írott felirat fedi le a postaláda ajtaját, éktelen nagy felkiáltójelekben végződve. Arcára kitelepedik a harag és a gőg, de hamar észhez tér és ismét az erőltetett félmosoly veszi át az uralmat. Most nem néz körbe. Hirtelen megfordul és lépteit gyorsan szedve viharzik el a kereszteződésig. A lámpa pirosra vált. Egy idős ember áll mellé a zebra előtt. Egy pillanatra egymásra tekintenek. Az ismeretlen kedves arca egy szempillantás alatt szúrós, megvető tekintetűvé válik. A férfi rácsodálkozik, nem érti mi váltotta ki a reakciót. Zavartan lelép a járdaszigetről. Egy autó hatalmasat fékez, a sofőrje kocsis módjára ordít és nyomja a dudát. A ballonkabátos hamar rádöbben, hogy még nem zöld a lámpa és majdnem elüttette magát. Nem torpan meg, hanem gyorsan átkocog az úttesten, most már minden mindegy alapon. Nem mer hátranézni, tudja, hogy az idős ember őt figyeli. Szégyenérzet lesz úrrá rajta, de hamar levetkőzi. Ebben már rutinja van. „Az életem a tét, de ezek úgysem értik!”-fut végig agyán a gondolat. Pár lépés után ismét egy kapuban találja magát. Láthatóan kezdi unni az egészet, de nem teheti meg, hogy abbahagyja. Nem tétovázik, felgyorsítja az eseményeket: hevesen nyomja a csengőt.
-Jövök mááár!-szól a hang bentről.-Ne nyomja már ennyire a csengőt! Felkel a férjem! Most ért haza az éjszakai műszakból!
A kapu kinyílik, emberünk a legtutibb mosolyát ragasztja arcára és kezét nyújtja a 30-as éveiben járó hölgy felé:
-He...
-Na takarodjon innen! Mit akar? Nem szégyelli magát? Meg se szólaljon!-rikolt rá a nő haragosan, majd bevágja a kaput és gyorsan be is zárja.
A férfi döbbenten áll. Szemei tágra nyílva. Néhány másodpercig mozdulatlan marad.
Az utcán megjelenik egy fekete, lesötétített luxusautó.” Na végre.”-sóhajt fel, majd beszáll a kocsiba. Egy szőke nő ül vele szemben, aki izgatottan kérdezi:
-Na Karcsi mennyit sikerült összeszedned?
A férfi széttárja a kezét.
-Egyet sem? Ennyi idő alatt? Károly ez így nem lesz jó!
-Ne bosszants te is Ibi, ha sokáig nyekegsz, máskor te mész !
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
