Emlékeim a Fidelitasból

Valamikor 2003 környékén léptem be a Fidelitasba. Egy ismerősöm ajánlott be a helyi szervezet csoportelnökének. Bekerülésem után próbáltam tevékenyen részt venni a szervezet munkájában, közben rengeteg kellemes emléket szereztem, de voltak keserű tapasztalataim is. Az inaktivitás és a Fideszben megingott hitem miatt már több esztendeje nem vagyok aktív tag (azt nem merem állítani, hogy kiléptem, mert bár megtettem a lépéseket ennek érdekében és a szabályok szerint a helyi csoportnak is meg kellett szűnnie, de a pocsék adminisztráció közbeszólhatott ), ezért halványultak az emlékek, de megpróbálok felidézni néhány fontosabb dolgot, ami megesett velem ez idő alatt.

Előre leszögezem, hogy nem haraggal léptem ki és hagytam abba az egészet. Mai napig jó kapcsolatban vagyok egykori csoportelnökünkkel, aki később átadta nekem a stafétát. Rengeteg szép emlékű sörözéssel egybekötött beszélgetés zajlott le az évek folyamán, ahol sok cimborát szereztem. Mivel fiatalként mi voltunk az „igásbarmok”, lejártuk a lábunkat a szórólapokkal és a plakátokkal. Sétáltunk 2-3 fős csoportokban (fontos a létszám kedves olvasó, ha találkozol pár fél idióta fizetett, kampányoló szocival, akik meg akarnak késelni, mert állítólag leszaggattad a plakátjait, amit talán soha nem is ragasztottak fel), kezünkben a nagy műanyagvödör tapétaragasztó és 1-1 korongecset. Másztunk fel a villanyoszlopokra, mint valamiféle pók, az éjszaka kellős közepén és reméltük, hogy munkánk nem lesz hiábavaló a szavazáson. Több alkalommal is biztosítottunk rendezvényeket, az egyiken találkoztam először személyesen Viktorunkkal. Snájdigul feszítettünk az egyen pólóban és arra gondoltunk, hogy egy kicsit talán mi is teszünk valamit a hazáért.

Később, mikor már a csoport alelnöke voltam, el kellett látogatnom a megyei választmányba is. Na itt már „érdekesebb” figurák mozogtak, nem egyszerű „hozd ide tedd oda emberek”, hanem az „elit”. Sosem éreztem igazán jól magam közöttük. Ott feszítettek puccosan a kis zakójukban, kosztümjükben és olybá tűnt, mintha sok kis Margaret Thatcher és Tony Blair között ülnék. Legtöbbjük még az egyetemet sem végezte el (talán sok azóta sem), de már úgy érezte magát mintha Orbán Viktor személyes tanácsadója lenne vagy minimum egy Szijjártó Peti II. Apropó Péter: vele is volt alkalmam találkozni személyesen és nagyon közvetlennek ismertem meg, akkoriban egy teljesen korrekt fiatal politikus képe rajzolódott ki bennem róla (azért ez azóta jócskán változott).

Volt alkalmam egy ízben részt venni egy országos tisztújító választmányon is Győrött. Itt már felfigyeltem érdekes dolgokra. Azon kívül, hogy laposra ültük a seggünket, semmi értelme nem volt, hogy ott legyünk és a szervezet pénzét pazaroljuk. Előre le volt szervezve minden. Elnöki posztra igen demokratikusan egy embert neveztek Gyürk András megüresedett helyére: Szijjártó Pétert („meglepően”). Ezt szóvá is tette egy kissé buzgó alelnökjelölt, akiket többen is próbáltak csitítani. Meg kell hogy mondjam igazat adtam neki, mert az egész alaposan meg volt rendezve és inkább hasonlított egy silányabb kivitelű Mikroszkóp-bohózatra, mint választmányi ülésre. (Ennyi erővel küldhettek volna egy e-mailt is azzal, hogy: „Figyejjé paraszt: a Pétör az elnök meg itt vannak az alelnökök, aszt magold be jól a nevüket, ha szembejönnek az utcán igenszépen tuggyál köszönni nekik!”. Ezzel legalább megspóroltak volna pár milliót maguknak. Bár ha igazak a hírek, azóta a Petinek sikerült a Cuslág Janikával spórolni egy keveset az ínségesebb időkre (jaj de rossz májú vagyok >.<).)

A legszomorúbb és legkiábrándítóbb élményem azonban közel sem a választmány volt. Időrendben már nem tudom mikor történt, amikor is néhány ember nem volt megelégedve a megyei elnökkel. De ifjú politikuspalántáink már ekkor tudták, hogy kell gerinctelennek lenni. A tisztújítás előtt szép csendben végiglátogatták a legnagyobb megyei alapszervezeteket és mindenkinek bogarat ültettek a fülébe, hogy az elnök rossz, szart sem csinál stb. (addig a kutyának nem jutott eszébe). Bevallom, szinte minden ilyen gyűlésen ott ültem én is kíváncsian figyelve, hogy mi sül ki ebből. Természetesen sikerrel jártak és új elnökünk lett. Sokan a fejéhez is vágták, teljes joggal, hogy ilyen mocskosul viselkedő emberekkel nem hajlandóak együtt dolgozni. A történetnek pedig nagyon egyszerű vége lett: az új elnök is ugyanazt csinálta, mint a régi: a nagy semmit. Ekkor már jómagam is meguntam a „szenvedést”, amire rátett egy igen nagy lapáttal az is, hogy teljesen inaktív lett a csoportom, lasszóval sem lehetett volna összeszedni 2 embernél többet.

A személyes konzekvenciám: a Fidelitas kis szinten nagyrészt jól bejáratott baráti körökből áll és ezzel nincs is semmi baj, végzik a „rabszolgamunkát”. Felsőbb szinteken viszont tele vannak jellemtelen, nagy arcú, törtető politikusnövendékekkel (jól mutatják ezt a mostani állapotok), akik arra várnak, hogy betöltsenek egy-egy komolyabb pozíciót a Fideszben vagy beugorjanak egy kiöregedett párttag helyére. Ennek is köszönhető, hogy a párt egyre jobban tele van sallanggal.

Soha nem tagadtam és nem is fogom: nagyon sok szép emlék fűződik az akkori évekhez. De kinőttem a gyerekcipőt és tovább kellett lépni. Azóta már a Fideszben is megingott a hitem, köszönhetően az elmúlt 8 évnek és a helyi szervezetüknek, amibe sokan invitáltak az évek során, de nem adtam be a derekam, hál' Istennek. Azt azonban elhatároztam: soha egyetlen pártnak nem kívánok a tagja lenni a jövőben. Maradok egyszerűen: magyar.

(A bejegyzésben direkt nem említettem neveket az országosan ismert politikusokon kívül. Ha valaki magára ismert, az nem a véletlen műve:). )

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.