Tegnap, 2010 március 15-én, volt egyik legnagyobb forradalmunk 162. évfordulója. 162 év. Hosszú idő, több emberöltő, de történelmileg röpke időszak. Bizony röpke, nem is változott sokat a világ azóta. Sőt! Bátran kijelenthetjük, hogy rosszabb körülmények közt élünk, kilátástalanabb a helyzetünk, mint az akkori emberek nagy részének. Szomorú tény ez, én magam is alig hiszem el, de ettől még tény marad.

Számos párt tartott tegnap nagygyűlést, ahol a megemlékezés mellett a fő hangsúly most is a jelenkori politikai helyzeten volt. Sokan nem tartják ezt helyesnek. Véleményem szerint nincs ezzel probléma. A gyalázat sokkal inkább az, hogy egy ilyen napon sem ünnepelhetünk, emlékezhetünk gondtalanul, mert nemzeti ünnepeinket hosszú évek óta beárnyékolja az a gusztustalan förmedvény, amit szocialista kormányzásként ismerünk.

Az embereknek elege lett. Jelen pillanatban két tábort különböztethetünk meg: a nagy „polgári” (ezt egyre inkább félve írom le) pártot, a Fideszt és a nemrég még ingatag lábakon álló, mára megkerülhetetlen középpárttá erősödött radikális Jobbikot. Mindkét párt több tízezres nagygyűlést tartott a belvárosban.

Egy mondat erejéig azért tegyünk említést az MDF 30-40 ember előtt való bohóckodásáról és a mocskos, alávaló MSZP 3-4 ezer szerencsétlennel (ez a jelző a minimum, amit szó nélkül megérdemel az, aki még támogatja Szarházyékat) való „megemlékezéséről”, valamint Demszky Gábor majdani börtönlakó szenvedéséről az őt jogosan kifütyülő tömeg előtt. Őket már nem sorolnám külön táborba, lassan a „kukában” lesznek mindannyian.

Mi, a Nemzeti Radikál csapata, néhány baráttal természetesen a Jobbik nagygyűlésen vettünk részt csakúgy, mint tavaly Október 23-án. Egyvalami nagyon szembetűnően látszott a 2 eseményt összehasonlítva: a Jobbik élharcosai, vezetői megfáradtak a hosszú kampányban (később az este folyamán belenéztem a HírTV-n Orbán Viktor beszédébe és ugyanezt a fáradtságot, nyúzottságot láttam az arcán.). Azért mondanom sem kell, hogy felemelő érzés volt az „Adjon az Isten!” köszöntés után ismételten hallani a tömeg „Szebb jövőt!” hangosan zengő válaszát. Minden alkalommal beleborzongtam. Jó érzés volt ismét elvegyülni ebben a hatalmas, mégis békés, tekintélyt parancsoló tömegben. Ritka az ilyen esemény, de szüksége van rá az embernek. Újra és újra megbizonyosodom minden alkalommal, hogy a legnagyszerűbb érzések egyike magyar honfitársaimmal együtt ünnepelni.

Morvai Krisztina felsorolta a márciusi ifjak követeléseit, majd minden pontját párhuzamba állította jelenkorunk legégetőbb problémáival. Valóban megdöbbentő, hogy szinte szó szerint olyan állapotok jellemzik a mai Magyarországot, mint az akkorit.

Vacogtunk a hidegtől, sokszor remegett a kamera a kezemben, de büszkén hallgattuk együtt a Kormoránt, Szegedi Csanádot, Vona Gábort és még rengeteg kiváló embert. Zengett a Bajcsy Zsilinszky út a Himnusz, a Szózat vagy éppen a Székely Himnusz alatt.

Nem szeretném különösebben kivesézni a hallottakat. Nézzétek meg a kapcsolódó videókat és alkossatok véleményt magatok.

Hideg, szeles márciusi nap volt, mégis emberáradatként hömpölyögtünk végig a széles úton, hogy jelenlétünkkel megerősítsük Vona Gábort és pártját abban, hogy mellettük állunk, ott leszünk az urnáknál és végre elzavarjuk ezt a bitang rabló bandát.

A jobb- és balliberális média természetesen nem felejtette el emlékeztetni nézőit és olvasóit a „szörnyű” bakancsos „veszedelemre”. Gondolom a HírTV is a lehető legrosszabb szögből próbálta kamerázni a tömeget, hogy minél kisebbnek látsszon (Ha egyáltalán ott voltak és méltóztattak megemlíteni bennünket a híreikben, bár ezt kétlem. Előre szólok, hogy nehogy leadjatok valami olyan mozzanatot, ahol családok álldogálnak békésen, mosolygós gyermekekkel a karjukban, mert rosszul sülhet el! A tanult módon, alulról kell kamerázni a 45-ös bakancsokat és a terepszínű nadrágokat, mert még a végén nem lesz meg a napi rettegés adagja a nézőnek!)

Most még egyesek csőcseléknek, szélsőségnek neveznek bennünket. Sebaj! 1848-ban és 1956-ban is sokan ehhez hasonló jelzőket aggattak azokra, akik felemelték a hangjukat. A történelem remélem minket is igazolni fog: helyesen cselekszünk és nem hátrálunk meg!

 

Többé sosem!

 

Adjon az Isten: Szebb jövőt!

 

 

 

Update: a Mandiner.hu is írt az eseményről, korrekten a mi véleményünket is kitette címlapra.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzeti-radikal.blog.hu/api/trackback/id/tr581842925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.03.16. 02:59:44

adjon az isten szebb jovot?
neked meg nem szoltak, hogy isten nem letezik, csak egy kepzeletbeli leny?

2010.03.16. 10:22:40

@-JzK-: hat nezz utana, ki tart vissza?

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.16. 10:55:14

@istentelen: ezért a kommentért érdemes volt bejelentkezned? Hmm. Ezt a véleményedet elmondod mindenhol vagy engem tiszteltél meg először vele?

Nem foglak koszos ateistának nevezni, mert nem érdekel, hogy TE hiszel e benne, avagy sem.

Ez egy jelmondat, természetesen nem azt várom, hogy Isten begyalogoljon közénk egy láda friss "Szebb jövővel!"

@-JzK-:
Őszintén szólva nekem ne írják le sehol, ne bizonyítsák be, hogy Isten létezik. Én TUDOM, hogy igen. Az ember életében történnek dolgok, amik ráébresztik arra, hogy igenis hinnem kell benne. És ez megnyugtató a számomra.

Istent pedig ne keverjük az egyházakkal és a tanításaikkal.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.16. 11:05:32

Érdekes itt senki nem akar "fasiszta veszélyről" és "csőcselékről" hadoválni? Pedig ez most a szenzáció szinte mindenhol.
Talán nem mer senki kötözködni, mert a szíve mélyén mindenki tudja, hogy amit írok az az igazság?

Számomra egyre többször bebizonyítják egyes emberek, hogy az a "kígyó s béka", amit ránk kiabálnak, saját magukra igaz a leginkább.

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2010.03.16. 12:52:25

Milyen 2-3000 mszp-s?! Ezren se voltak! Oszt mást se lehetett olvasni, hogy meseházy így, meseházy úgy. Jó, hogy nem Demszky beszédét rakják címlapra!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.16. 15:46:58

.off

Örülünk, hogy trackbackeltél hozzánk, de kérjük, hogy legyen link is mögötte, mert ha nincs, törölni fogjuk. Bővebben:
mandiner.blog.hu/2010/01/22/tarsasag_a_tiszta_trackbackert

.on

Malícia 2010.03.16. 15:57:45

Fasiszta veszély és bakancsos horda lepte el a nemzeti ünnepen a Bajcsy Zsilinszky utat. Álcázták magukat sportos vagy elegáns öltözékben, szégyentelenül mosolygó és ünnepélyesen ragyogó arccal néztek egymásra. A szél erős volt és hideg, de a közös akarat, gondolkodás és együvé tartozás melegséggel járta át az embereket. Bennünket, "primitív nácikat"!

Aqr 2010.03.16. 16:11:04

istentelen, neked még nem szóltak, hogy önállóan gondolatot alkotni jó dolog? :) Ők, akiknek szokása szólni, jobban hisznek benne, mint a legnagyobb keresztény és próbálják kijátszani ott, ahol tudják, hogy az ő dicsfényében tetszelegjenek. :)

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.16. 16:25:03

@TuRuL_2k2: OFF:
Elnézést, nem sűrűn használom ezt a funkciót, de annyi gyalázkodó blogon olvastam ostoba, primitív posztokat erről, hogy minél több embert meg akartam én is szólítani. Innen is köszönöm, hogy kitettetek címlapra, mert így valóban sokan elolvasták. Nem értek minden írásotokkal egyet, de főként azt a közönséget érdemes megszólítanom, akik titeket is olvasnak. A cikk végén linkeltem rátok így utólag.
ON:

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.16. 16:28:29

@Aqr: Nem kell neki válaszolgatni, én is utólag néztem meg, hogy ma regisztrált ezzel a nickkel és csak ez a 2 hozzászólása volt. Ne etesd a trollt. Ha még egyszer ír, kap egy bannt.

2010.03.16. 18:04:12

@Bemmbemm:
"ezért a kommentért érdemes volt bejelentkezned? Hmm. Ezt a véleményedet elmondod mindenhol vagy engem tiszteltél meg először vele?"

Igazából arra szeretnék fényt deríteni, hogy miért kapcsolják össze a szélsőjobbosok a nemzeti öntudatot a kereszténységgel. Anélkül miért nem lehet magyar valaki, hogy hithű keresztény lenne? Egyébként máshol is el szoktam mondani ugyanezt a véleményem, csak nem ezzel a nickkel. Nem tagadom, ezt trollkodási céllal regisztráltam, úgyhogy nem fogom a szívemre venni, ha bannolsz. Téged fog minősíteni, ha csak ennyivel tudsz válaszolni.

"Nem foglak koszos ateistának nevezni,"

Épp most neveztél annak. Levezetnéd, hogy a vallásosság, és a tisztálkodási szokások között milyen összeföggés van? Ez szerintem még nagyobb rejtély, mint a nemzeti öntudat, és a vallásosság kapcsolata.

Egyébként te is 99%-ban ateista vagy, mert a számtalan vallás közül csak egynek az istenében hiszel. Én pont egyel kevesebben hiszek, ennyi a különbség.

"Nem kell neki válaszolgatni, én is utólag néztem meg, hogy ma regisztrált ezzel a nickkel és csak ez a 2 hozzászólása volt."
És ez mégis mit számít? Ha nem tudom felmutatni a nemesi oklevelem, hogy hetedíziglen nemesi származású vagyok, akkor már nem is kommentelhetek a blogodon? A jobbik által megálmodott magyar társadalom is így épülne fel?

"Ne etesd a trollt. Ha még egyszer ír, kap egy bannt."

És mégis miért kapom a bannt? (nem leszek szomorú, ha bannolsz, de az indokait szeretném tudni.)
A következő indokokat tudom elképzelni:
1, Frissen regisztrált a nickem.
2, Hozzá merészeltem szólni a te nagyszerű blogodhoz.
3, Nem hiszek istenben.
4, Rá mertem kérdezni, hogy a vallásnak mi köze a magyarsághoz.
Több válasz is megjelölhető, vagy kibővítheted a saját verzióddal.

@Aqr:
"neked még nem szóltak, hogy önállóan gondolatot alkotni jó dolog?"

Fura ezt olyantól hallani, aki gondolkodás nélkül elhisz minden vallási dogmát. És nem szándékozom senkit kijátszani, hogy a dicsfényében tetszelegjek, én egyszerűen csak a tényszerűen bizonyítható dolgokban "hiszek" (ez nem a legjobb szó, mert a hit megkívánja, hogy feltétel nélkül fogadd el a dogmákat).

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.16. 18:30:57

@istentelen: 2 kommentben csak ideböfögtél valamit és még te vagy felháborodva?

Engem NEM érdekel, hogy hiszel e Istenben! A hitembe kötöttél bele, ez a legnagyobb problémád? Én kereszténynek születtem, de nem járok templomba, viszont nagyon mély a hitem Istenben!

"És mégis miért kapom a bannt?"

Egyértelmű, hogy nem egy bejáratott nickkel akartál itt beszélgetni, tehát provokálni akarsz. Ezt te magad is elismerted. Közlöm veled, hogy eleddig egyetlen embert nem moderáltam ki a blogon. Azért mert TE nem hiszel Istenben, természetesen nem fogsz bannt kapni! Ha viszont provokálni akarsz, és az első 2 komment nagyon annak indult, mész a levesbe!

Kérlek idézz tőlem, hogy hol írtam a vallás és a magyarság kapcsolatáról, továbbá hol írtam, hogy csak az lehet igaz magyar, aki keresztény! Van egy sablon világképed a nemzeti radikális oldalról és aszerint akarsz a számba adni bizonyos gondolatokat.

"Ha nem tudom felmutatni a nemesi oklevelem, hogy hetedíziglen nemesi származású vagyok, akkor már nem is kommentelhetek a blogodon? A jobbik által megálmodott magyar társadalom is így épülne fel?"

Az ilyen kijelentések téged minősítenek :). Kérlek ne haragudj, de csak nevetni tudok rajtad!

Bármikor szívesen látlak, ha érdemben akarsz vitázni, de ez nem az. Ha csapkodni akarsz, akkor keress másik blogot, van bőven, ahol ezt s stílust kifejezetten szeretik.

ADJON AZ ISTEN: SZEBB JÖVŐT!

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.16. 18:38:46

@istentelen: Erre még nem reagáltam:

"És nem szándékozom senkit kijátszani, hogy a dicsfényében tetszelegjek, én egyszerűen csak a tényszerűen bizonyítható dolgokban "hiszek" (ez nem a legjobb szó, mert a hit megkívánja, hogy feltétel nélkül fogadd el a dogmákat). "

Akkor innen kérek tőled elnézést, hogy koszos ateistának tituláltalak. Te egy materialista ember vagy (nagy különbség), nincs ezzel bajom, a te dolgod.
A hit nem kívánja meg, hogy feltétlenül fogadj el dogmákat. AZT A VALLÁS KÍVÁNJA MEG! A kettőnek semmi köze egymáshoz. Nem fogom neked levezetni, hogy miért hiszek Istenben. Egyrészt nem tudnám érthetően, másrészt semmi közöd hozzá.

Malícia 2010.03.16. 18:58:08

Tudjátok, már az is üdítően hat, hogy valaki mocskolódás nélkül, talán őszinte kíváncsisággal érdeklődik a nemzeti radikalizmus valamely aspektusáról. Az a legszomorúbb, hogy a demagógokkal egyszerűen nem lehet értelmes vitát folytatni. Aki ma a Jobbikkal szembeni mocskolódásra érvekkel reagál, az már meg is lett bélyegezve. Én is megkaptam, de agymosáson átesett emberekkel nem lehet értelmes vitát folytatni.

2010.03.16. 19:49:38

@Bemmbemm:
"Engem NEM érdekel, hogy hiszel e Istenben! A hitembe kötöttél bele, ez a legnagyobb problémád? Én kereszténynek születtem, de nem járok templomba, viszont nagyon mély a hitem Istenben!"

Konkrétan nem az a legnagyobb problémám, hogy te miben hiszel. Az a bajom, hogy a jobbik is, meg a fidesz is elég erőteljesen belekeveri a vallást a politikába. Nem is az a baj, hogy a vallásos emberekkel is ki akarják bővíteni a táborukat, hanem hogy egyértelműen kirekesztő módon viszonyulnak a más vallásúakhoz / ateistákhoz.

"Kérlek idézz tőlem, hogy hol írtam a vallás és a magyarság kapcsolatáról, továbbá hol írtam, hogy csak az lehet igaz magyar, aki keresztény! Van egy sablon világképed a nemzeti radikális oldalról és aszerint akarsz a számba adni bizonyos gondolatokat."

Tőled ilyet lehet hogy nem tudok idézni, de összességében az egész szélsőjobb mentalitása ilyen. Tudom, hogy ez skatulyázás, de sajnos nincs időm megismerni minden szélsőjobbos ember gondolatát, úgyhogy csak a szélsőjobb "közös nevezőjével" foglalkozom. A többi pártról is kb. ugyanilyen sablon véleményem van. A pártok eleve olyan embereket szoktak tömöríteni, akiknek nagyon hasonló a gondolkodásuk.

Viszont, szeretném végre tényleg megérteni, hogy mi köze a keresztény vallásnak a magyarsághoz. Úgy tudom, ezer éve pont a keresztények irtották ki a fél országot, a pogányok vezetőjét elrettentésül négyfelé vágták és kitűzték négy vár kapujára a darabjait. Az egész népirtás vezetőjét pedig királlyá koronázták, a halála után szentként tisztelik, és rengetegen vannak ma is a rajongói. Lásd szent jobb körmenet, koronakultusz, és hasonlók.
Kérdés, hogy tényleg ezt a mentalitást akarja-e követni a jobbik?

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2010.03.16. 20:46:23

LOL! LOL! és LOL! (sírva röhög)

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.16. 21:02:03

@istentelen: Tőlem ilyeneket nem tudsz idézni, de szerinted az EGÉSZ ilyen! :)

Erről beszéltem: nincs saját véleményed, előre meghatározott sablonokat követsz. Na ezért nem tudunk mi érdemben beszélgetni.

Amiket írsz, meg egyenesen a sírva röhögős kategóriába tartoznak, amiről @Hitetlen (ex)Bérgyilkos is beszél.

naugyehogy 2010.03.17. 09:53:20

Állatira vágyom már én is arra a szebb jövőre, ahol a Jobbik parlamentbe kerülésével megszűnik a több párt rendszer.
Tudod az a baj a szélsőségekre, hogy nem állnak meg ideológiai határaiknál, feszegetik azt, majd végül egységesen alkalmazzák mindenre ami él és mozog.
Akinek igénye van az egyenruhában masírozásra az menjen cserkésznek, ott értelmes dolgokkal lehet foglalkozni.

Állatira irritáló az a retorika amit a jobbik használ a többségében helyes problémafelvetések, teljesen helytelen megválaszolásában...
Meg kiszabadítjuk a politikai foglyokat... Budaházy nem politikai fogoly hanem egy buta hőzöngő aki meg van sértve h elvitték, pedig jogszabályt szegett.

Á, mind 1 is... Idióták.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.17. 12:38:48

@naugyehogy: "a Jobbik parlamentbe kerülésével megszűnik a több párt rendszer."- ezt hol álmodtad meg?:) Ez nekem teljesen új, fejtsd már ki kérlek bővebben!

"Tudod az a baj a szélsőségekre, hogy nem állnak meg ideológiai határaiknál, feszegetik azt, majd végül egységesen alkalmazzák mindenre ami él és mozog."
Halvány lila gőzöd sincs, mi az a radikális gondolkodásmód. Le vagy ragadva a szkinhedeknél, Hitlernél és Mussolininél. Ostobaságokat beszélsz. A Jobbik éppen hogy visszavett a tempóból és azok az emberek, akik valódi "szélsőséget" képviselnek a szavazótáborában már nagyon erősen kritizálják is. Sajnos sokkal nagyobb az esélye, hogy a jobbik nemhogy radikális hangvételű lesz a parlamentben, hanem úgy ellaposodik, elkurvul, mint a jobb napokat látott Fidesz!

"Akinek igénye van az egyenruhában masírozásra"-Ismét a Magyar Gárdával kell riogatni? Valószínűleg halvány fogalmad sincs arról, hogy miért jött létre a gárda és, hogy kik vannak benne. Te is sablonokat követsz, ahogy hozzád hasonlóan sokan. Fel kellene ébredni, nem mi vagyunk a megvezetett emberek, hidd el nekem.

"Állatira irritáló az a retorika amit a jobbik használ a többségében helyes problémafelvetések, teljesen helytelen megválaszolásában..."-Nekem meg "állatira irritáló" az a szerencsétlen, semmirekellő polkorrekt hozzáállás, ami nagy szerepet játszott abban, hogy idáig eljussunk!

"Meg kiszabadítjuk a politikai foglyokat... Budaházy nem politikai fogoly hanem egy buta hőzöngő aki meg van sértve h elvitték, pedig jogszabályt szegett."
Én eddig sem védtem különösebben Budaházyt, de kikérem magamnak a nevében is, hogy fröcsögj rá! Hőzöngő?! Amíg te valószínűleg otthon tespedtél 2002-ben, addig ő kiállt az Erzsébet-híd közepére, hogy a szavazatok újraszámlálását követelje és ezzel csak és kizárólag a FIDESZ mellett kardoskodott, akik közül most is sokan mocskolják a nevét. Ez az igazi szégyen!
Jogszabályt szegett?! Akkor is itt hőzöngenél ha egy horogkeresztet vert volna le egy "emlékműről" nem pedig egy vörös csillagot?!

Ha Fidesz szavazó vagy, akkor megkérlek itt ne fröcsögj a Jobbikra. Én magam rengeteg kritikát fogalmazok meg a Fidesszel szemben, de NEM fröcsögök rá és főleg nem fröcsögök a szavazóira. Ha bármilyen más pártot preferálsz, akkor nagyon szépen megkérlek, hogy HÚZZ EL INNEN! És mélyen szégyelld el magad, hogy minket mocskolsz itt magatok helyett.

Választhatsz a lehetőségek közül. Én szívesen beszélgetek veled értelmesen, de most te is csak azt bizonyítottad be, hogy nagyrészt éppen a Jobbik ellen szóló kommentelők fröcsögnek a leginkább!

ADJON AZ ISTEN!

naugyehogy 2010.03.17. 13:33:36

@Bemmbemm: úgy látom elevenedbe talált keresetlen pár mondatom...

- ezt hol álmodtad meg?:) Ez nekem teljesen új, fejtsd már ki kérlek bővebben!
Vona Gábor mondta személyesen március 15-én. Ha a jobbik bekerül a parlamentbe az nem egy új pártot jelent majd ott hanem néggyel kevesebbet. Ez neked mit jelent?

"Halvány lila gőzöd sincs, mi az a radikális gondolkodásmód. "
Nem valóban, a racionális gondolkodásmód hozzám sokkal közelebb áll.

"A Jobbik éppen hogy visszavett a tempóból és azok az emberek, akik valódi "szélsőséget" képviselnek a szavazótáborában már nagyon erősen kritizálják is."

Persze, hogy visszavett a tempóból, elvégre szavazatra van szüksége, annyi szavazat meg hála Istennek jelen pillanatban nincs az extrémen radikálisokban, hogy az bármire elég legyen neki. Így kénytelen volt egy hangyabokányival kulturáltabb hangnemre váltani. Ne búsulj, ha így folytatják még akár jobbközép párttá is fejlődhetnek :-P

"Ismét a Magyar Gárdával kell riogatni? Valószínűleg halvány fogalmad sincs arról, hogy miért jött létre a gárda és, hogy kik vannak benne."
Meg te is sablonokat követsz, nem riogattam, emeletes ostobaságnak tartom, bár mint ilyen nem veszélytelen.
Tudom ilyenkor jön a szöveg, h dehátagárdanemcsináltsemmirosszat: sírt ápol, néniket kísér át az úttesten, hát Istenem, ha ők ezt egyenruhában kívánják megtenni, mi a rossz abban? Ismételni tudom magam, ha nincs hátsó szándék a Gárda mögött akkor tessék cserkészkedni! Ott is van egyenruha, alaki gyakorlatok, erkölcsi nevelést stb. Ha meg ez nem felel meg akkor had éljek már a gyanúperrel, hogy mégsem olyan ártatlan világbékeharcos alakulat ez a gárda.

"Fel kellene ébredni, nem mi vagyunk a megvezetett emberek, hidd el nekem."
LOL.

"Én eddig sem védtem különösebben Budaházyt, de kikérem magamnak a nevében is, hogy fröcsögj rá! Hőzöngő?! Amíg te valószínűleg otthon tespedtél 2002-ben, addig ő kiállt az Erzsébet-híd közepére, hogy a szavazatok újraszámlálását követelje és ezzel csak és kizárólag a FIDESZ mellett kardoskodott, akik közül most is sokan mocskolják a nevét."

Anyám priznicelj!!!
Ez az igazi kétbites gondolkodás.
Jogállamban élünk. Ha valaki nem tartja be a jogszabályokat az másokat nem jogosít fel arra h jogszabályt szegjenek. Szegény, szegény Budaházy, életét és vérét adta a Fideszért és azok nem segítenek neki... Nem hiszem, h bárki megkérte volna arra, hogy legyen már olyan drága és foglalja már el az Erzsébet hidat... Pff! A demokrácia egyik feltétele, hogy a benne résztvevők kölcsönösen betartják a demokrácia szabályait. Ez az amit semmiképpen nem akarsz megérteni. Nem polkorrektségből mondom amit mondok, úgy ahogy mondom, hanem azért mert nekem fontos dolgok ezek.

"Jogszabályt szegett?! Akkor is itt hőzöngenél ha egy horogkeresztet vert volna le egy "emlékműről" nem pedig egy vörös csillagot?!"
Igazad van, így beszél egy higgadt, értelmes, felnőtt ember... Hogy jön ide a horogkereszt?

"Ha Fidesz szavazó vagy, akkor megkérlek itt ne fröcsögj a Jobbikra."

Szabad országban élünk, szabad netközösségben, ergo ott fejtem ki a véleményem ahol akarom. Ha nem tetszik, ne nyiss nyilvános blogot. Nem fröcsögök, csak te nem bírod elviselni h másoknak a tiedtől eltérő véleményük van a világ dolgairól.

"ADJON AZ ISTEN! "...egy kis higgadtságot.

Nem vitatkozom. Nincs kivel.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.17. 14:07:12

@naugyehogy: Drága "barátom", higgadtságra neked van szükséged úgy látom! :) Hidd el nekem, eszem ágában sincs meggyőzni téged az ÉN igazamról. Fáradj kérlek át a Mandinerre vagy bármelyik hasonló blogra, ott csupa olyan "higgadt", "értelmes" emberekkel beszélgethetsz mint te!

"Nem vitatkozom. Nincs kivel. "- azért megtisztelted az itt leledző "senkiket" azzal, hogy kifejtetted a véleményed. Egyébként mi ez ha nem fröcsögés? Én megtiszteltelek azzal, hogy normális hangnemben válaszoltam neked, te burkoltan egy senkinek nevezel engem. Innentől kezdve vegyelek téged komolyan?

"Szabad országban élünk, szabad netközösségben, ergo ott fejtem ki a véleményem ahol akarom. Ha nem tetszik, ne nyiss nyilvános blogot. Nem fröcsögök, csak te nem bírod elviselni h másoknak a tiedtől eltérő véleményük van a világ dolgairól."

Nem "barátom", nem ott fejted ki a véleményed, ahol akarod! Én sem! A véleményedet hangoztasd máshol, ezt a blogot nem fogják megmérgezni az olyanok, mint te. Ezer és egy olyan blog van, ahol százával irkálhatod a semmitmondó kommentjeidet, itt nem. Még csak az hiányzik, hogy Teknős is idetaláljon. Párbeszédet szeretnék, nem 500 kommentet a semmiről.

Ismételten sablontémák kerültek elő, amit nem fogok ezredjére kivesézni egy kommentben. A gárdáról majd írok posztot. Ott elolvashatod a véleményem. Persze csak akkor, ha egy "senki" véleménye érdekel!

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.17. 14:23:15

@naugyehogy:Még valami:

"A demokrácia egyik feltétele, hogy a benne résztvevők kölcsönösen betartják a demokrácia szabályait. Ez az amit semmiképpen nem akarsz megérteni. Nem polkorrektségből mondom amit mondok, úgy ahogy mondom, hanem azért mert nekem fontos dolgok ezek. "

Nem hiszek a demokráciában, egyre inkább nem. És ezt sok embertől hallom mostanában, mind a Fidesz, mind a Jobbik táborában.

naugyehogy 2010.03.17. 14:36:35

@Bemmbemm: Éppen te ostobáztál le az első válaszodban, ezek után vagy kiakadva?
Tudod mi a fröcsögés? Az a fröcsögés ha azt állítom, hogy V.G. édesanyja sírján szokott táncolni minden teliholdkor. De nem állítom.
Szubjektíven közöltem a véleményemet amire szubjektíven reagáltál.

"Nem "barátom", nem ott fejted ki a véleményed, ahol akarod! Én sem! A véleményedet hangoztasd máshol, ezt a blogot nem fogják megmérgezni az olyanok, mint te."

Éljen a magyar netszabadság, éljen a jobbik! :-P
Olyanok mint én... mármint akkor ez magunkfajta vagy magukfajta mérgezés lesz?

naugyehogy 2010.03.17. 14:37:48

@Bemmbemm: én meg a hőbörgésben nem hiszek.
Meg a szabad rablásban sem hiszek ami most van. Ennek valóban nem sok köze van a demokráciához.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.17. 14:59:12

Nemrég megkérdeztem egy számomra kedvelt blog, az Archiregnum, egyik szerkesztőjétől (mefistotól), hogy náluk miért nincs felesleges fröcsögés, számtalan igénytelen, semmitmondó hozzászólás. A válasza annyi volt, hogy kíméletlenül bannolnak (NEM JOBBIKOSOK!), ezért is tudják fenntartani azt az olvasóközönséget, akikkel valóban értelmes vitákat lehet folytatni. Jómagam is hosszan vitatkoztam már egyik szerkesztőjükkel itt is, ott is, sőt még sértegetett is (na jó talán picit én is), de annak volt értelme. Ennek nincs!

Eddig azt hittem, hogy erre nekünk soha nem lesz szükségünk, de lehet hamarosan egyesek utálni fognak.

Csupa provokáló hozzászólás érkezik ehhez az ártatlan bejegyzéshez. Még meg is érteném a vehemenciát, ha "büdöszsidóztam", "büdöscigányoztam" volna, de meg sem fordult a fejemben.

@naugyehogy: ha az első hozzászólásodban felfedeztem volna egy minimális tiszteletet (aminek írmagja sem volt), akkor talán megérdemelnéd, hogy érdemben vitázzak veled. Te nem vagy kíváncsi az ÉN véleményemre, TE csak kötözködni akarsz. De értsd meg: erre nincs szükség!

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2010.03.17. 15:19:22

Milyen demokrácia?
És ha nem tetszik, el lehet menni.
(Ez mindenkire vonatkozik.)

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.17. 15:19:34

@naugyehogy: Mielőtt ismét nekilátunk vitázni, olvasd el az előző kommentedre adott válaszom a másik posztnál.

verena · http://konzervativok.blogspot.com/ 2010.03.17. 15:24:22

@naugyehogy: "Éppen te ostobáztál le az első válaszodban, ezek után vagy kiakadva?"

Már megbocsáss, de Te írtad az első kommentedben, hogy: "Á, mind 1 is... Idióták."

Berserker 2010.03.17. 15:39:47

Hát erre csak annyit lehet mondani, ami már párszor elhangzott itt: LOL.
Először istentelen, most meg naugyehogy. Kérdezem én, eddig hol éltetek? A legnagyobb probléma az hogy isten létezik/nem létezik, vagy hogy a gárdistáknak van egyenruhájuk, stb.?? Ne vicceljetek már.

verena · http://konzervativok.blogspot.com/ 2010.03.17. 15:46:23

@Berserker: Számomra mondjuk - és ezzel talán nem vagyok egyedül - a legkevésbé sem lényegtelen, hogy létezik-e Isten, vagy sem. :-) De egy fórumon ilyen nehéz témát megvitatni tényleg nevetséges volna. (Na meg a stílus...)

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.17. 16:11:58

@verena: Berserker nem azt akarta ezzel mondani, hogy lényegtelen, hogy létezik e Isten. Valóban nem az most a legfontosabb, legégetőbb dolgunk, hogy bebizonyítsuk a létét. Ő csupán erre utalt. (Tudom, elég félreérthetően fejezte ki magát, nem szabad rosszindulatúnak venni a kijelentését.)

"De egy fórumon ilyen nehéz témát megvitatni tényleg nevetséges volna."

Szerintem erről a kérdésről sehol sem lehet érdemben beszélgetni. Az Istenbe vetett hit egy olyan dolog, amit nem lehet elmagyarázni. Meg kell tapasztalni. Mint már mondtam, nekem megingathatatlan a hitem benne, de a miértjét sem itt, sem személyesen nem tudnám elmagyarázni. Tudom a miértjét, de átadhatatlan.

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2010.03.17. 16:22:46

"Az istenemlegetés a szív tápláléka és gyógyszere, boldogsága és nyugalma, valamint a szemek fénye, az élet lelke és a lélek lélegzete."

Berserker 2010.03.17. 17:09:43

@verena: Bemmbemm megválaszolta helyettem is. Bár nem értem mi volt félreérthető abban amit írtam.

verena · http://konzervativok.blogspot.com/ 2010.03.17. 19:37:31

Akkor valóban csak félreértettem, elnézést.
süti beállítások módosítása